Magyar püspökök vatikáni látogatása
ĀFerenc pápa megáldotta a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zarándokkeresztjét
ĀFerenc pápa megáldotta a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zarándokkeresztjét
ĀHétértékelő. Hiteltelen Vona Gábor udvarlása a balliberális tábornak, nem várható, hogy tömegek vándoroljanak át a Jobbikhoz arról az oldalról – állítja Deák Dániel elemző
ĀTámogatna egy újabb olimpiarendezési pályázatot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A fővárosban lakosságunk húsz százaléka él, miközben a cégek fele itt működik
ĀBár megszegte kötelezettségeit a Soros által támogatott szervezet, továbbra is elláthatja a fogvatartottak és a menedékkérők jogi képviseletét – tudatta a Belügyminisztérium
ĀTovábbra is vizsgálja a nők elleni erőszakkal szembeni fellépésről szóló isztambuli egyezmény ratifikációjához szükséges lépéseket az Igazságügyi Minisztérium
ĀInterkulturális kompetenciafejlesztést hirdetett pedagógusoknak a Menedék egyesület
ĀÁlláspont. Tekinthetjük a hazaárulás minősített esetének a Gyurcsány-párt legújabb akcióját
ĀSzánthó: Az isztambuli egyezmény a feminista genderkurzus báránybőrbe bújtatott farkasa, az Országgyűlés józan többségének ellen kell állnia a politikai korrektség nyomásának
ĀA Soros-szervezetek uniós befolyása érhető tetten a legújabb migránsbetelepítési javaslatokban Hollik István szerint
ĀOrbán Viktor: Hálásak vagyunk, hogy a nemzet összefogott, talpra állt és megerősödött, hogy visszanyerte életerejét, cselekvőképességét, tettvágyát, és irányt szabott, utat épít
ĀÁlláspont. „Lightos” keresztényüldözés zajlik Európában – fogalmazott a minap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és persze nekiesett a balliberális sajtó
ĀEgyüttműködési nyilatkozatot írt alá Balog Zoltán humánminiszter és Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke a szervezet kongresszusán
ĀHétértékelő. Az euróval és a migrációval kapcsolatos orbáni álláspont átvétele hozott választási győzelmet Csehországban és Ausztriában is
ĀEddig már ötvennyolc szereplő regisztrálta magát a külföldről támogatott civil szervezetek nyilvántartásában, ez is mutatja, hogy felesleges a hisztéria – mondta Fülöp Attila
ĀAz ügyészség február 23-ig meghosszabbította az uniósforrás-kezelés 2010 előtti kiszervezése miatt indult eljárást, a botrányban a Gyurcsány–Dobrev család is érintett lehet
Ā„Alkotmányos rendünk alapját kérdőjelezi meg az, aki kétségve vonja október 23. forradalmi, ünnepi mivoltát”
ĀEgyre több előadáson, programon lehet hallani a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex, vagyis az LMBTQI embereket érintő kérdésekről – vallja egy hallgató
ĀÁlláspont. Szinte irigylésre méltó az az önértékelési zavarral keveredő dacos gőg meg öntudat, ami ebből a túlmozgásos időmilliomos fazonból árad
ĀÚj nemzedék. Formálódik az együttműködés a visegrádi országok között az üldözött keresztények megsegítése érdekében is – mondta lapunknak Azbej Tristan helyettes államtitkár
ĀEgyre nagyobb a csalódottság a pártban, egyelőre a pénz és a hatalom tart ott sokakat – állítja Nagy Ervin volt alelnök
ĀÁlláspont. Lassacskán nincs elcsépeltebb fogalom, mint a kettős mérce, amely persze ettől még létezik
ĀHidvéghi Balázs: Nyilvánosan publikálták, így nem kell hozzá nagy oknyomozói tudás, hogy megtaláljuk a Soros-tervet
ĀÁlláspont. A pofátlanság csúcsát nyilván megint a baloldal koronázatlan királya, a kombinálás és helyezkedés nagymestere, Gyurcsány hozza
ĀOrbán Viktor nyitja meg az üldözött keresztényekről szóló konferenciát
ĀHétértékelő. „Botka távozásával rendkívül nehéz helyzetbe került az MSZP, a puszta léte vált kérdésessé, a többi ellenzéki párt pedig keselyűként vadászik a szocialista szavazókra”
ĀA Jobbik identitászavaros formáció. Aki látta főszponzoruk produkcióját a veszprémi éjszakában, abban felmerül: hogyan lehetne erre a csapatra rábízni az ország irányítását?
ĀÁlláspont. Beismeréssel felérő kiáltványt, szinte ódát tett közzé tegnap a pártja lelkét már korábban elvevő, egyesek szerint eladó Vona elnök úr
ĀKövér László: A demokrácia és a jólét, társulva a totalitárius liberalizmussal, aláástaa nyugati társadalmak természetes védekező mechanizmusát