Magyarázkodási bajnokság
ĀÁlláspont. A reményt nem vesztette el az ellenzék, csak a választásokat – hirdeti öles címben a Népszava
ĀÁlláspont. A reményt nem vesztette el az ellenzék, csak a választásokat – hirdeti öles címben a Népszava
ĀÖtmilliárd jut a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet korszerűsítésére
ĀFidesz: Dollármilliókat szán világszerte a neki nem tetsző politika befolyásolására a spekuláns, ám nem fogunk engedni a bevándorlási vitákban sem ennek a nyomásnak
ĀBuddhista roma iskolát vezető, volt SZDSZ-es képviselő támadt neki a cserkészeknek, faji alapú kirekesztést emlegetve
ĀÚjabb kormányzati döntések a felhőalapú közigazgatás kiterjesztéséért
ĀÁlláspont. Nem túlzás azt mondani: padlón van az ellenzék. Nincs mondanivaló, nincs hitelesség, nincsenek arcok. Leszerepeltek. Sokadszor is
ĀAláírásgyűjtés indult az unió területére érkezőket segítő szervezetek Brüsszelből való anyagi támogatása érdekében
ĀAlkotmánybírósági határozat miatt mindenképp szükség van az új gyülekezési törvényre, amelynek tervezetében külföldi példák is visszaköszönnek
ĀFeltételezhető, hogy szó sincs elvonásról, inkább a kutatói szféra állami támogatásának megkétszerezésére lehet számítani – közölte a Professzorok Batthyány Körének elnöke
ĀA társadalmak ugyanis nem holmi fasiszta tendenciákkal riogató, haláltáborokat emlegető okostojásokra vágynak, hanem felelős, cselekvőképes vezetőkre
ĀKérdése nem más, mint a Soros által finanszírozott szervezet információigényének kielégítése – üzente az államtitkár
ĀHétértékelő. Kiszelly: A Soros-hálózat napirenden akarja tartani a migránsbetelepítés ügyét
ĀDeák Dániel: A változtatások csupán az eddigi anomáliákat rendezik, továbbra is kimondja a törvény, hogy mindenkinek joga van békésen, másokkal közösen tüntetést szervezni
ĀBeszűkül a kampányok során tapasztalt „vadplakátolás” lehetősége, de a kamupártok is jobban elszámoltathatók lesznek a fideszes indítvány szerint, véli az Alapjogokért Központ
ĀÁlláspont. Sokat hallottunk az elmúlt hónapokban az úgynevezett LIBE bizottságról, vagyis az Európai Parlament állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó elitosztagáról
ĀÚjra előkerülhet az egyházügyi törvény, bár a jogalkotási menetrendben egyelőre nem szerepel, az alaptörvény-revízió során azonban sor kerülhet a módosításra
ĀLassacskán többen jöhetnek majd vissza, mint amennyien elmennek. Vagyis egyértelműen megfordul a trend– mondta a kivándorlási adatok kapcsán az államtitkár
ĀAz európai viták és az új típusú kihívások miatt érdemes áttekinteni a többi alkotmányos rendelkezést is – mondta lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója
ĀA demokrácia, mint a balliberális véleményvezérek furkósbotja, megszűnt hivatkozási alap lenni, amióta az emberek nem arra szavaznak, akire „kell”. Legalábbis egyre többször nem
ĀÁlláspont. A kiskutyával kezdődött minden. Amikor Vona Gábor megnyerőnek szánt mosollyal tekintett a kamerába, ölében egy cuki vizslával, lehetett már sejteni, itt valami készül
ĀSikertörténet a hátrányos helyzetűek korai fejlesztését segítő szolgáltatás Rétvári szerint
ĀVan egy komoly befolyású hálózat, amely minden lehetséges fórumon lobbizik a homoszexuálisok jogkiterjesztéséért
ĀAz elmúlt években Franciaországban százmillió eurót kellett költeni a zsidóság biztonságára, az infrastruktúra megerősítésére a Tett és Védelem Alapítvány titkára szerint
ĀHétértékelő. Nem megszüntetni, hanem leleplezni kell a politikai propagandát folytató, magukat civilként feltüntető, migrációpárti szervezeteket – mondta Kiszelly a Stop Sorosról
ĀAz ellenzéki pártok fontosabbnak tartják egy külföldi milliárdos és Brüsszel elvárásait, mint a magyar emberek érdekeit – nyilatkozta lapunknak Deák Dániel elemző