Gyurcsány, a főbugris
ĀIsmét szómenése volt Gyurcsány Ferencnek. Álpátosszal teli beszédével megnyitotta a Demokratikus Koalíció őszi politikai idényét

ĀIsmét szómenése volt Gyurcsány Ferencnek. Álpátosszal teli beszédével megnyitotta a Demokratikus Koalíció őszi politikai idényét
ĀAz elrepült regény története később Hubay Miklósnál került szóba, ám a szétszálló papírlapoknál sokkal költőibb formában
ĀÉrdekes ügyekkel foglalkozik az Európai Parlament. A törvényhozók a minap elfogadtak egy jelentést, amely a szexmunka dekriminalizálására szólít fel
ĀHa nem gyalultam, olvastam. Előszedtem a tíz évvel korábban rajongásig szeretett írók könyveit. A beatköltők Üvöltését, Jack Kerouac Útonját
ĀSzámomra a legfontosabb beilleszkedési esemény Melocco Miklós megkeresése volt
ĀHa valamiben, akkor közlekedési dugó ügyekben a főpolgármester világbajnok. Neki köszönhetően vált araszoló pokollá a fővárosi autósok számára a közlekedés
ĀAz ősz közeledtével azonban a határtalanul demokratikus tanár-diák csapatok belefogtak mozgalmuk újraszervezésébe és tervezésébe
ĀAz idő mindent és mindenkit a helyére tesz. Nyilván nem volt véletlen, hogy így, akkor és együtt szerepeltünk Martonvásáron
ĀAz igazi asztalosmesterséghez tizenhárom éves koromban kerültem közel, amikor az apám beadott a nyári szünetben a tatai faipari ktsz-be
ĀHelytelen, hogy a napok egymásutánjában különbséget teszünk azok között. Nem demokratikus, sérti a napok szabadságának, testvériségének és egyenlőségének elvét
ĀVégiggurítottam négy évet tanárként a zsámbéki iskolában. Lehet, azért ennyit, mert eddig tartott kifuttatni a felső tagozatos osztályomat
ĀNagy az Isten növénykertje. Azért nem állatkertet írtunk, mert tiszteletben tartjuk az alapvető emberi jogokat. Érdekes történet szánt végig az augusztusi magyar sajtón
ĀA világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyerekek látják el
ĀZsámbékon át Piliscsabáig jártam esténként a vidéket, az ellenőrzési naplókban fontos helye volt annak a bejegyzésnek, mi szerint a mozik a műsorrendnek megfelelő filmet adják
ĀJönnek és jönnek és jönnek a véleményterroristák. Egy szűk, a liberális eszmebuborékban úszkáló, önmagukat haladó szelleműnek kikiáltó kisebbség képviselői
ĀAz első televízióm egy kicsi képernyős fekete-fehér Videoton készülék volt. Nem volt egyszerű hozzájutni, még bőven a hiánygazdaság korát éltük 1981-ben
ĀA vakáció kellős közepén is szinten tartó cikkekkel emlékeznek meg liberálisék nagy találmányukról, az ínséges tanársorsokat bemutató hecckampányról
ĀA nyolcvanas évek közepén itt járkáltak köztünk a forradalmi ifjak. Még akkor is így nevezhetjük őket, ha már inkább a középkorúságuk felé lépegettek
ĀAmikor az Üllői úti stadion húszezres szurkolótábora előtt a feröeri vendégcsapat kiütötte a Fradit, a Puskás Ferenc Arénában ötvenezer ember várta a Los Angeles-i rockzenekart
ĀAz 1962-ben megalapított Magyar Műhely küllemében, tipográfiájában is a nálunk megszokottól igencsak eltérő, főleg avantgárd szerzőkkel dolgozó újság volt
ĀA világ megismerésének, benne a saját történelmünk valódi tényeinek megtalálása az 1980-as években meglehetősen nehéz volt
ĀBarkóczy Ferenc püspök kezdte építeni 1761-ben, itt akarta elhelyezni az általa megálmodott egri egyetemet
ĀA Szikra pofátlanul, nyíltan kommunista szervezet. Azt írják magukról, hogy rendszerkritikus, baloldali, szociális és zöldügyeket képviselő politikai formáció lennének
ĀMegtaláltam egy pályázati felhívást, a Palócföld című Nógrád megyei irodalmi lap írta ki Gerelyes Endre emlékére
ĀEgy kanadai szerző, bizonyos Mathieu Bock-Côté a franciaországi események első néhány napja után leírta, hogy nem polgárháborús, annál sokkal súlyosabb a helyzet, Franciaország ostrom alatt áll
ĀA népek a faluban egyre nyíltabban nem kedvelték a Szovjetuniót és a kommunistákat, ám ez az utálat nem érintette az oroszokat
ĀTegeződjünk! Levelet írok neked, Orbán Viktor! Nálunk ez már csak így megy. Lazán, elhessegetve minden formaságot, csak úgy belecsapunk a lecsóba, hadd fröcsköljön
ĀJövünk és megyünk ebben a világban. Ez a mondat akkor kap különös jelentést és jelentőséget, amikor valaki itt marad, a másik pedig elmegy
