
Dippold Pál
Mécsfényke
ĀÁlláspont. A művészeti élet szarkái nagyon gyakran járnak úgy, ahogy a szólásbéli társ: sokat akar a szarka, de nem bírja a farka
Egy igazi könnycsepp az örökkévalóság arcán
ĀA Tádzs Mahalt tíz évvel ezelőtt beszavazták a világ hét új csodájának színes lajstromába
Gyermeklélekmentők – akik bele mertek állni az indiai idő folyamába
ĀA szegények sorsának megváltoztatása a messzi Ázsiában is csak tettekkel érhető el
Ahol a Gangesz a földet az éggel összeköti
ĀA hinduk szent városában a fürdőlépcső falába épített kő Visnu isten lába nyomát őrzi
Az autonómiák világa
ĀJuhász György: Meg kell állítani a népességfogyást, az elvándorlást és az asszimilációt
Gazdag szegények
ĀAmúgy meg az irgalmasságról nem kell beszélni. Úgy kell élni, ahogy azt az irgalmasság törvénye és Szent Ágoston diktálta: Szeress, és tégy, amit akarsz!
A ragyogó jövőt csak a földalatti-építészeti lázzal sikerült elérni az orosz fővárosban
ĀA moszkvai metró egyedülálló a világon, naponta kilencmillió ember használja
Vona Ken teste
ĀNem is tudom, nevessek-e vagy sírjak, amikor a politikai gagyi képviselőinek ügyeivel találkozom.
Trón helyett az ágyból kormányzott XIV. Lajos
ĀÉvezredek alatt sem változott a bútordarab szerkezete és formája – Gyöngyház és elefántcsont, díszítésben a rómaiak az elsők
A fény mindig vár bennünket a két végükön
ĀA romantikus és feltűnésmentes váralagutaktól a Bíber-altárón és a Severn-öböl alatti pályán át a Gotthárd-bázisalagútig
Indulj el egy úton, én is egy másikon
ĀSztrádák, szelvények, pályaszerkezetek, kopófelületek, rézsűk és aszfaltburkolatok regényes, számszerű és réteges világa
Háromszázezer kilométernyi út vezetett az ókori Rómába
ĀA Forum Romanumon állt az arany mérföldkő, ahonnan tizenhét fontos útvonal indult ki
Sok ezer éves szempillafesték a bitumen
ĀAz aszfalt görög eredetű szó, jelentése állandó, változtathatatlan, találkozunk vele a Gilgames eposzban és természetesen a Bibliában is
A nagy fal, a Colosseum és a Pantheon sem úszhatta meg a betonozást
ĀNem kíméli a környezetet az egyik legnépszerűbb építőanyag előállítása, amelyből évi tizenkilencmilliárd tonnát használunk fel
Homárparti
ĀA családról vitatkoztak politikusok a Liberális Magyarországért Alapítvány rendezvényén.
Az első Nautilus nem kellett senkinek
ĀA teknősbéka és a sas csatája új korszakot nyitott a tengeri hadviselésben – Robert Fulton búvárnaszádját saját gőzöse sodorta el
George Washington vízilóagyarai
ĀNagy Péter orosz cár imádott fogat húzni: Aki nem hozzá fordult a bajával, az hamarosan kegyvesztetté vált az udvarnál
Muszeion volt Platón akadémiája is
ĀNagy Károly és Bíborbanszületett Konstantin is támogatta a tudományt és az oktatást, ők is hatalmas gyűjteményeket alapítottak
Bíborosi lényeg
ĀMájus 1-jén Erdő Péter bíboros a Szent Péter-bazilikában szentmisét mutatott be.
„Az ellenzéki szellem diadalát jelentette”
ĀA másik Magyarország hangja: kötet az írószövetség 1986-os közgyűléséről
Öt évezrede mindig visz valamit a víz
ĀVespasianus császár mondása ma is érvényes: a pénznek nincs szaga – a franciák viszont leszoktak a háztetők nyújtotta előnyökről
Bazári balosok
ĀA derék magyar szocialisták vezetői fiatal emberek, jól látszik, hogy nem a tudományos szocializmuson szocializálódtak.
