Sport

Piros nem jutott főtáblára, Fucsovics Coriával kezd az Australian Openen

A világranglistán 171. magyar játékos számára nem sikerült a selejtező harmadik meccse

A magyar teniszező 2018 óta először szerepel az évnyitó Grand Slam-viadalon, és csütörtökön Sang Csün-csenggel (194.) szállt szembe, a kínai ellenfél a kvalifikáció nyitókörében Marozsán Fábiánt búcsúztatta. Közben a főtáblás magyarok programja is kiderült.

Piros nem jutott főtáblára, Fucsovics Coriával kezd az Australian Openen
Piros Zsombor
Fotó: AFP/Muhammad Farooq

A mindössze 17 éves ázsiai – aki az első felnőtt GS-viadalán szerepel – a meccs elején 4:1-re elhúzott, két bréklabdát hárítva megtartotta előnyét, és hozta a nyitószettet. A folytatásban a 2017-ben junior Australian Open-bajnok budapesti teniszező még kisebb ellenállást tanúsított, Sang hamarosan 4:0-ra vezetett, és innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A találkozó 1 óra 18 percig tartott.

Marozsán mellett kedden Jani Réka is kiesett a selejtező első fordulójában.

Az Australian Open elitmezőnyének küzdelmei hétfőn rajtolnak, magyar részről alanyi jogon ott kezd majd Fucsovics Márton, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna.

Eredmény, selejtező, 3. forduló:
Sang Csün-cseng (kínai)–Piros Zsombor 6:3, 6:4

Közben az is kiderült, hogy Federico Coriával játszik az első fordulóban Fucsovics Márton, az egyetlen magyar férfi játékos, aki alanyi jogon szerepel az ausztrál nyílt teniszbajnokság főtábláján.

A világranglista 73. helyezettje eddig egyszer, 2017-ben mérkőzött meg az ATP-rangsorban 76. argentinnal, és három szettben legyőzte őt. Coria az idén csupán egy meccset tudott nyerni. Győzelem esetén Fucsovics a második fordulóban a 17. helyen kiemelt olasz Lorenzo Musettivel találkozhat.

A hazai szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint Balázs Attila végül mégsem indul védett rangsorával az idei első Grand Slam-tornán.

A nőknél mindhárom magyar főtáblás a felső ágra került. Bondár Anna (79.) a nyitó fordulóban Ana Bogdannal (61.) mérkőzik meg. Eddig egyszer találkozott vele, 2019-ben salakpályán a román játékos bizonyult jobbnak. Gálfi Dalma (86.) Cseng Csin-vennel (30.) játszik, ez lesz az első találkozójuk. Udvardy Panna (90.) a kolumbiai Camila Osorióval (82.) csap össze az első fordulóban, akivel szemben 0–2-es a mérlege. Amennyiben összejönne a bravúr, a második körben a világelső lengyel Iga Swiatek jöhet szembe.

Kapcsolódó írásaink