Sport
Győzött az Aston Villa, de a PSG jutott tovább
Rendkívül fordulatos és izgalmas meccset játszottak Birminghamban

A Paris Saint-Germain 3–1-re nyerte a hazai odavágót, amelyen lényegesen jobb volt az Aston Villánál, kedd este pedig úgy tűnt, gyorsan elintézi a párharcot, ugyanis a 28. percben már 2–0-ra vezetett.
Az angolok azonban nem adták fel és még az első félidőben szépítettek, a második elején pedig gyorsan megfordították az állást, és összesítésben egy gólra felzárkóztak. Ezt követően szinte azonnal a negyedik gólhoz is közel voltak, ám Gianluigi Donnarumma nagyot védett, a folytatásban pedig a vendégek már jól védekeztek, és megőrizték minimális előnyüket.
BAJNOKOK LIGÁJA – NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ASTON VILLA (angol)–PARIS SG (francia) 3–2 (1–2)
Birmingham, Villa Park. Vezeti: José María Sánchez (spanyol). TV: Sport 1
ASTON VILLA: E. Martínez – Cash, Konsa, Pau Torres, Digne (Matsen, 76.) – Am. Onana (J. Ramsey, 66.), B. Kamara – Tielemans (R. Barkley, 88.), McGinn (M. Asensio, 66.), Rogers – Rashford (Watkins, 76.). Menedzser: Unai Emery
PSG: Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – J. Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (Doué, 61.), O. Dembélé, Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Tielemans (34.), McGinn (55.), Konsa (57.), ill. Hakimi (11.), Nuno Mendes (27.)