Sport
A Fradi lesz a Paks kihívója
Nem egyszerűen, de győztek a zöld-fehérek

Az MTK sokkal elszántabban és élesebben kezdte az örökrangadót, veszélyesebb akciókat vezetett az esélyesebb riválisánál, erőfeszítései pedig bő negyedóra után sikerre vezettek, mert egy tetszetős támadás és szép lövőcselek után Molnár Rajmund közelről bombázott a keresztléc alá. Hátrányban rögtön magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a zöld-fehérek, akik bizonyos időszakokban beszorították a fővárosi ellenfelüket, de a kék-fehérek védelme sokáig állta a sarat, mígnem Ramírez középre tartó lövése váratlanul utat talált a kapuba.
Robbie Keane vezetőedző kettős cserével frissítette a Ferencvárost, amely részben ennek is köszönhetően hamar megszerezte a vezetést, ugyanis Romao kiugratása után a beállt Varga remekül emelt a középen üresen álló Pesichez, a szerb támadó pedig közelről nem is hibázott fejjel. A vezetés birtokában a hazaiak átadták a kezdeményezést az MTK-nak, amely komoly nyomást így sem tudott gyakorolni Dibusz kapujára, az FTC pedig gyors ellentámadásokkal veszélyeztetett. A találkozót bő tíz perccel a vége előtt egy másik ferencvárosi csereember, Joseph döntötte el. A hátralévő időben a kék-fehérek mentek előre becsülettel, de végül szépíteniük sem sikerült.
A gólok története:
A 16. percben nem tudott felszabadítani a Ferencváros védelme, Molnár Ádin játszott Molnár Rajmundhoz, aki egy csel után a büntetőpontról a léc alá lőtte a labdát. Dibusz tehetetlen volt, 0–1.
A 45. percben egy szöglet után középre fejelték ki a labdát az MTK védői, Ramírez távolról egyből lőtt, még el is esett, középre is ment a labda, Csenterics mégsem tudta kiütni, talán Kádár megzavarta, 1–1.
Az 51. percben Varga Barnabás kapott remek ütemű kiugratást, a tizenhatoson belülről, jobb oldalról mesterien középre emelt, Pesics pedig három méterről az üres kapuba fejelt, 2–1.
A 80. percben eldőlt a meccs: az eddig szinte hiba nélkül futballozó Beriasvili ezt most csúnyán elvétette, nem tudta elfejelni a labdát, amely így tökéletes volt a csereként beállt Josephnek, aki estében, közelről a kapuba lőtt, 3–1.
MAGYAR KUPA – ELŐDÖNTŐ
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 3–1 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna. V: Pintér Cs. (Vígh-Tarsonyi, Rózsa D.)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, I. Cissé, Gartenmann, Szalai G. – J. Romao, M. Keita (Maiga, a szünetben) – Tóth A. (Ben Romdan, 74.), C. Ramírez (Civic, 74.) – Saldanha (Varga B., a szünetben), Pesics (Joseph, 74.). Vezetőedző: Robbie Keane
MTK: Csenterics – Varju, Beriasvili, Kádár T., Kovács P. – Kata, Horváth A. (Németh K., 75.)– Molnár Á. (Bognár I., 61.), Kosznovszky, Molnár R. – Jurina. Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: C. Ramírez (45.), Pesics (51.), Joseph (80.), ill. Molnár R. (16.)