Sport

Zamárdiba költözik a Red Bull Air Race

Július közepén tartják a versenysorozat magyar futamát

A Balaton felett, Zamárdiban rendezik idén a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság magyarországi versenyét.

A magyar szervezők sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint július közepén 13. alkalommal kerül sor a magyarországi futamra - ami rekord a sorozat történetében -, ám most először nem Budapesten, hanem új helyszínen. Eredetileg 2019-ben is a főváros lett volna a helyszín, de február elején a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a főváros nem ad engedélyt a viadalra.

A pénteki közleményben a szervezők jelezték, hogy a budapesti helyszínre vásárolt, kiemelt helyekre szóló jegyek teljes összegben visszaválthatók az eredeti értékesítési helyeken. A balatoni futamra pedig a közeljövőben hozzák nyilvánosságra a jegyvásárlási lehetőségeket, ugyanakkor a rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

Az elmúlt hetekben a Red Bull Air Race szervezői több vidéki helyszínt is megvizsgáltak, miután Budapest Főpolgármesteri Hivatala február elején bejelentette, hogy nem ad engedélyt a műrepülőverseny megtartására. Több balatoni helyszínt is felkerestek, amely térségben a repülők számára szóba jöhet a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. 

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere közölte, a döntés megszületett, Zamárdi lesz az új helyszín, de a szervezőknek még több részletet is egyeztetniük kell a hatóságokkal. A rendezvény várhatóan a Balaton Soundhoz hasonló megterhelést jelent majd a településnek, ugyanakkor óriási, strandolás közben is élvezhető élményt jelent majd, és komoly reklámértékkel bír az egész üdülőrégió számára.

Mint mondta, örömmel fogadják be a világszínvonalú nemzetközi rendezvényt. Szerinte nem kell attól tartani, hogy a nyári főszezon miatt nem lesz elég szállás-, vagy parkolóhely. A településnek több mint egy évtizednyi tapasztalata van a hasonló számú érdeklődőt vonzó Balaton Sound megrendezésében, és van elég magánszálláshely zamárdi vonzáskörzetében, illetve a Dél-Balatonon - tette hozzá.

A polgármester beszélt arról is, hogy a repülőknek nyilvánvalóan zajhatása lesz, de mindhárom napon kiszámítható időpontban, 10 és 17 óra között zajlanak majd a repülések. A Wellamarin hoteltől keletre eső pár száz méter hosszú partszakasz lesz a verseny központja, itt lesz a VIP-páholy és az irányítótorony. Céljuk, hogy ezen túlmenően az egész partszakasz szabadon megközelíthető maradjon a verseny ideje alatt is, és strandolás közben, egész távolról is élvezhető legyen a látványos verseny - mondta.

A polgármester közölte azt is, hogy az idei verseny tapasztalatainak értékelése után döntenek majd a folytatásról. Idén már nem lehetett megváltoztatni a magyarországi verseny dátumát, de ha a jövőben is marad Zamárdiban a bajnokság magyar futamának helyszíne, akkor szeretnék, ha az az elő- vagy az utószezonra esne - tette hozzá.

A szezon nyolc versenyből áll, február elején Abu-Dzabiban indult a sorozat, a mezőny egy később kijelölendő időpontban sorra kerülő európai viadal után júniusban Kazanyban méreti meg magát, hogy aztán egy hónappal később a Balaton felett versengjen. Ősszel egy japán és egy ázsiai viadal után Indianapolisba megy a mezőny, s a 2019-es idény Szaúd-Arábiában zárul.

A Red Bull Air Race idei versenynaptára:
Február 8-9.: Abu-Dzabi
Később kijelölendő időpontban: Európa
Június 15-16.: Oroszország, Kazany
Július 13-14.: Magyarország, Balaton, Zamárdi
Szeptember 7-8.: Japán, Csiba
Később kijelölendő időpontban: Ázsia 
Október 19-20.: Egyesült Államok, Indianapolis
November 8-9.: Szaúd-Arábia