Sport

Visszavágna a Fradi a vereségért

Kézilabda. A csoportelsőségért csatázik a Veszprém az otthon még veretlen német Flensburg ellen a férfi Bajnokok Ligájában

Újabb magyar-román párharcok következnek a női Bajnokok Ligájában, a Győr a középdöntő utolsó fordulójában a csoportelsőségért is küzd Bukarestben, míg az FTC-nek nyernie kell, hogy elkerülje a címvédő Podgoricát a női BL negyeddöntőjében.

Zácsik Szandra 20160227
Zácsik Szandrának nehéz lesz áttörnie a román védelmet (Fotó: MTI - Kovács Anikó)

Nem túlzás, hogy idegölő meccsek következnek a női Bajnokok Ligája középdöntőinek a zárófordulójában. Az idegenbeli vereségei miatt az FTC nagyon nehéz helyzetbe került, mert le kell győznie szombaton (14.30 óra, tv: Sport1) a vendég Nagybányát (Baia Mare) a Syma-csarnokban ahhoz, hogy ne a negyedik helyen zárjon csoportjában, és ezáltal elkerülje a másik csoport legjobbját, a címvédő Podgoricát. Elek Gábor vezetőedző együttese február 5-én 32–24-re kapott ki Nagybányán, és azóta sincs kirobbanó formában. Zácsikék győzelem és a Larvik pontvesztése esetén csoportmásodikok is lehetnek.

„A kinti mérkőzésen sok hibát követtünk el, főleg a védekezésben – nyilatkozta Cifra Anita, az FTC beállója. – Ezen kell javítanunk. Sok jó játékosa van a Nagybányának, mindenkire egyformán odafigyelünk támadásban, védekezésben is. Szurkolóink most is hatalmas erőt adnak majd nekünk, számítunk arra a fantasztikus buzdításra, amellyel segíthetnek.”

A középdöntő első csoportjában második Győr csak akkor nyerheti meg csoportját, ha a záró körben több pontot szerez vasárnap (15 óra, Sport1) Bukarestben, mint amennyit az éllovas montenegrói Podgorica gyűjt a dán Midtjylland ellen. Mivel a macedón Vardar Szkopje nagy valószínűséggel nyerni tud a sereghajtó svéd Sävehof otthonában, az ETO akkor marad kedvező helyzetben, ha legalább döntetlent ért el a román fővárosban.

Ambros Martín most sem a pontokat számolja: „A csapatnak nem az a fontos, hogy milyen ellenfeleket kapunk – nyilatkozta Ambros Martín, a Győr vezetőedzője -, hanem az, hogy folyamatosan fejlődjön a játékunk. A negyeddöntőben bárkit is kapunk, mindenképpen komoly mérkőzések várhatók, és az addigi egy hónap során is nagyot szeretnénk előre lépni a csapat építésében.”

A férfi BL A csoportjában a Flensburg és a francia PSG 20-20, a Veszprém pedig 19 pontos. A cél, hogy a magyar bajnok lépjen feljebb, mert az első hely egyből negyeddöntőt ér, a második helyezett pedig elvileg könnyebb ellenfelet kap a nyolcaddöntőben, mint a harmadik. A veszprémiek szeptember 26-án remek játékkal verték 28-24-re német riválisukat, és most is hasonló produkcióra lesz szükség. A záró körben a PSG és a Flensburg egymással játszik, a Veszprém pedig a lengyel Plockot fogadja, így a magyar csapatnak akkor lesz komoly esélye előrébb jutni, ha most szombaton (17.30, Sport1) pontot szerez Flensburgban.

„A Flensburg jelenleg az egyik legjobb formában lévő csapat Európában – mondta Xavi Sabaté, a Veszprém edzője –, ebben a szezonban még senki sem tudott nyerni az otthonában. Ennek ellenére győzni akarunk, s ennek a kulcsa a jó védekezés és a kapusteljesítmény lesz.”

 A B csoportban a Szeged vasárnap (17.30, Sport1) várja a hozzá képest egy pont hátrányban álló macedón Vardar Szkopjét, majd az utolsó körben a lengyel Kielce vendége lesz. Ancsinék bravúrral még csoportmásodikok is lehetnek, viszont két vereséggel visszacsúsznának az ötödik pozícióba, ami már nem ér pályaelőnyt a nyolcaddöntőben.

 A női KEK-ben a legjobb nyolc között az Érd csak egygólos előnnyel (29–28) várhatja a ma esti idegenbeli visszavágót (20.45, Sport1) a francia Issy csapata ellen, ezért a hazai együttes juthat az elődöntőbe.