Sport

Veretlenül csoportelső a Győr

Kézilabda. Visszavágás helyett újabb pofont kapott az FTC a CSM Bucurestitől, Dániában három góllal győzött a Szeged

A magyar csapatok hét végi mérlege a kézilabda Bajnokok Ligájában: nyert a Győr és a Szeged, kikapott az FTC és a Veszprém.

Háfra Noémi 20181111
Háfra Noémi lövése ezúttal gólt hozott. Ilyenből kellett volna több az első félidőben (Fotó: Hegedüs Róbert)

Nem sikerült a Ferencvárosnak a visszavágás a CSM Bucurestinek, sőt míg a román fővárosban öt góllal kapott ki, a vasárnapi „visszavágón”, Érden hattal (28–34). Pedig remekül kezdett (5–2), de míg az első öt percben öt gól dobott, a további huszonötben is csak ennyit, a románok 17–10-re vezettek a szünetben. A második félidőt a Fradi nyerte egy góllal, de így is vereség lett a vége. „A lányok küzdöttek, harcoltak, de szó szerint nem voltunk egy súlycsoportban a fizikailag sokkal erősebb ellenfelünknél” – ismerte el Elek Gábor, az FTC vezetőedzője.

Százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutott a Győri ETO a középdöntőbe. Görbiczék jó védekezéssel és hullámzó támadójátékkal is 32–23-ra nyertek a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában. „Az első félidőben volt néhány rossz pillanatunk, viszont jó ritmusban kézilabdáztunk – nyilatkozta a hét gólt dobó Edoarda Amorim, az ETO legjobbja. – Örülök, hogy zsinórban az ötödik mérkőzésünket is megnyertük a Bajnokok Ligájában.”

Továbbra is súlyos válságban van a Veszprém, amely hiába vezetett az első félidőben három-négy góllal is, csapnivaló védekezése miatt 32–29-re kikapott az eddig nyeretlen svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában. „Jól kezdtük a meccset – értékelt David Davis, a Veszprém vezetőedzője. – Ugyanakkor a második játékrész katasztrofális volt. A csapat fantasztikusan dolgozik, de ha eljön a mérkőzés, összeomlunk és nem haladunk előre.”

A B csoportban a Szeged a dán Skjern vendégeként a vártnál nagyobb csatában 29–26-ra nyert, s így megőrizte a második helyét a PSG mögött a csoportban. Az első félidőben a házigazdák játszottak eredményeseben, a szünetben 15–14-re vezettek. Fordulás után javított a magyar bajnok, a 49. percben már négy góllal vezetett, s bár egyszer még feljöttek a dánok (57. perc: 26–26), a hajrát jobban bírta.