Sport
Vereség Dél-Korea ellen
Az ázsiai csapat jobban sáfárkodott helyzeteivel

A záró játékrészt áthúzódó kiállításunk miatt szintén hátrányban kezdtük, majd úgy is folytattuk, hiába jöhetett ugyanis vissza Sagert, Stipsicz kapott kényszerpihenőt bottal akasztásért. Ezt is sikerült kivédekezni, egyenlő létszámban viszont megszerezte a vezetést a kék mezeseknek Sin. Rendkívül peches találatot kaptunk, a támadó a palánkról visszapattanó korongba piszkált bele, ami valahogyan utat talált Bálizs kapujába. Ezután mentünk előre becsülettel, az átütő erő azonban hiányzott a támadójátékunkból, az 54. percben ráadásul a koreaiak bevethették legfőbb fegyverüket is, a kontrát: kitámadtunk, az ázsiaiak kettő az egy ellen léptek ki, Sin Szang Vu könyörtelenül bevágta a ziccert, eldőlt a mérkőzés. Az utolsó percekre Chernomaz kapitány lehozta Bálizst, még egy kisbüntetést is fújtak az ellenfélre, de ezúttal sem sikerült élni az emberfórunkkal.
A harmadik játéknap zárótalálkozóján Ausztria 1-0-ra diadalmaskodott a házigazda ukránok ellen, akik így továbbra is pont nélkül állnak az utolsó helyen.
A vereséggel valószínűleg lemondhatunk az elitbe jutásról, igaz, az ukránok elleni sikerünknek köszönhetően a kieséstől sem kell komolyan tartanunk. Folytatás csütörtökön Lengyelország ellen, majd másnap Kazahsztán ellen zárjuk a tornát, egyik esetben sem számíthatunk könnyű meccsre.