Sport
Változatlanul a veszprémiek a trónon
Kézilabda. Huszonötödik bajnoki aranyérmüket ünnepelték Nagy Lászlóék

A veszprémi Mikler Roland és Nagy László bajnoki öröme (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
Hogy mennyire nemzetközi lett a kézilabda is, azt jelzi, hogy a magyar bajnoki döntő két résztvevője, a Veszprém és Szeged kezdőcsapatában alig volt magyar játékos, s mindkét együttes vezetőedzője spanyol. A Szeged szurkolói a visszavágó előtt matekoztak, azt számolgatták, hogyha az alapszakaszban sikerült hazai pályán három góllal (26–23) legyőzni a címvédő Veszprémet, akkor a bajnoki döntő visszavágóján csapatuk ledolgozhatja hatgólos hátrányát. Ez a remény elég sokáig élt, mert a brazil Thiagus Petrus bombáival a hazai csapat az első félidőben hatszor is két góllal vezetett, de a Veszprém klasszisai, Nagy, Ilic, Palmarsson, Nilsson nem engedték elhúzni a házigazdákat. Így aztán Baloghék csak egy góllal vezettek a félidőben.
A második játékrészben annyiban változott a helyzet, hogy Iváncsik és Lékai góljaival a Veszprém átvette a vezetést, s a hazai csapat harcolt folyamatosan az egyenlítésért. Sőt a 42. percben Palmarsson góljával a vendégcsapat már kettővel vezetett (20–22). Ezzel a bajnoki aranyérem sorsa eldőlt, az utolsó negyedóra tétje már csak az volt, hogy a Szegednek legalább nyernie sikerül-e. Sikerült. Bodó, Balogh és Källman góljaival a hazai csapat visszavette a vezetést, és így legalább a győzelmet ünnepelhették a hazai közönség örömére. A csapat három góllal ugyan nyert, de a végén a Veszprém ünnepelhetett: Nagyék sorrendben tizedszer győztek.