Sport
Választ adott Vajda Attila Vasbányainak
Kajak-kenu
„Nagyon fájt, de semmit nem adnak ingyen - mondta Vajda Attila. - Régen éreztem magam ilyen boldognak, ez egy olyan szintű versenyzés volt, amely az olimpián is megállná a helyét.” Hogy ezt a szegedi kenus Rióban is bizonyítsa, ahhoz előbb a harmadik párharcban is nyerni kellene.
Távol került viszont az ötödik olimpiájától minden idők legsikeresebb női kajakosa, Kovács Katalin, aki az 500 méter egyes döntőjében csak nyolcadik lett, a döntőt Csipes Tamara nyerte Kárász Anna előtt. Dombvári Bence tartja remek formáját, biztosan nyert kajak 1000 méteren Kopasz előtt, így ebben a számban ő indulhat Rióban.
Szétlövés lesz férfi 200 méteren is, mert a világbajnok Tótka, Molnár kettős legyőzte a győriek fiatal párosát, az első válogatót nyerő Szomolányi Máté, Horváth Bence duót, ezért újabb párharcban dől el az olimpiai indulás. Kenu 200 méteren a májusban győztes Hajdu Jonatánt az előfutam után kizárták, mert hajója könnyebb volt az előírtnál. Az ő ellenfele Nagy Péter és Lantos Ádám lesz a szétlövésben, miután utóbbi két győri kenus között a célfotó sem tudott dönteni.