Sport
Türelmes tulajdonos
Otthon például megverte a Barcelonát, majd a bajnokságban döntetlent játszott azzal a Budakalásszal és Gyöngyössel, amelynek költségvetése töredéke a Szegedének. Balogék az utolsó hat tétmeccsükből csak egyet nyertek meg!
A mélypont a hétvégi, Tatabánya elleni meccs volt, amelyen az utolsó percben a vendég Szeged kétgólos hátrányban támadhatott, de a spanyol szakvezető nem az egyenlítésre biztatta csapatát, hanem az eredmény tartására, mert otthon három góllal nyert, s így az alapszakasz végén az összevetés a csapatának kedvezhet a második helyért. Igen, mert ebben a szezonban a Szeged játéka annyira rapszodikus, hogy úgy látszik, már feladta, hogy a Veszprém előtt megszerezze a bajnoki címet.
A dicstelen hetek után a szakmai vezetés raportra ment Csányi Sándorhoz, a klub tulajdonosához. A szűkszavú közlemény szerint Csányi úgy döntött, hogy megerősíti Pastort a pozíciójában, így a Szegednél egyelőre biztosan nem lesz edzőváltás. Reméli, hogy hamarosan képes lesz a Szeged újra a tavasszal mutatott teljesítményt nyújtani.
A döntés azért is meglepő, mert Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökeként már nem ilyen türelmes, elnéző. Pintér Attilát például 2014-ben az első vesztes EB-selejtezőmérkőzés után menesztette, s végül a csapat Dárdai Pállal és Bernd Storckkal célba ért, kijutott az Eb-re. A tulajdonos Csányi azonban töretlenül bízik abban a spanyol szakvezetőben, akivel a Szegednek – az ígéretekkel ellentétben – nem sikerült bekerülnie az európai elitbe. Csányi viszont, úgy tűnik, látja az alagút végét. S az, hogy jól látta-e, az a tavaszi idényben kiderülhet.