Sport

Tizenhat éves az új kínai aranygyűjtő

17. FINA világbajnokság. Kína uralta a mű- és toronyugrást, Oroszország a szinkronúszást, Franciaország a nyíltvízi úszást

A medencés úszóversenyek kezdetéig a tizenhat döntős napnak éppen a felén jutottunk túl. A vb hetvenöt aranyérméből huszonkilencet osztottak ki, mindössze három ország, Kína, Oroszország és Franciaország szerzett az „első félidőben” egynél több aranyérmet. Mindegyik uralt egy-egy szakágat, az ázsiaiak a mű- és toronyugrást, az oroszok a szinkronúszást, a franciák pedig a balatonfüredi nyíltvízi úszást.

Zsen Csien 20170723
A mindössze tizenhat éves toronyugró, Zsen Csien mögött már nagyon tekintélyes pályafutás áll. Két éve a kazanyi világbajnokságon ezüstérmet szerzett, tavaly pedig a riói olimpia legfiatalabb bajnokaként ünnepelték (Fotó: Hegedüs Róbert)

A Városligetben a szinkronúszás 23 éves „nagyasszonya”, Szvetlana Kolesznicsenko négy aranyérmet is szerzett, ezzel eddig ő a budapesti versenyek legeredményesebb szereplője. Az oroszok mindössze két számban nem nyertek a kilencből, ebből az egyikben el sem indultak. Kolesznicsenko párja, Alekszandra Packevics két aranyat nyert, miként a rövid programot és a szabad programot is megnyerő csapatuk tagjai is (A. Bajangyina, Csigirjeva, Kalinyina, Surocskina, D. Bajangyina, Goljadkina, Komar, Valitova). A huszonhét érmen hét ország osztozott, az oroszokon kívül a kínaiak és az olaszok nyertek még aranyat.

Mű- és toronyugrásban tizenhárom aranyból nyolc, harminckilenc éremből tizenöt jutott a szakág nagyhatalmának, Kínának. Az ottani széles bázisra, illetve a világklasszisok számára jellemző, hogy két aranyat csupán két versenyző tudott nyerni. Egyikük, Si Ting-mao a jelen legjobbja, tulajdonképpen megismételte riói teljesítményét a háromméteres számokban elért két elsőséggel. A másik a mindössze 16 éves Zsen Csien, aki riói olimpiai aranyérme után a toronyugrás világbajnoka is lett, méghozzá két páros számban. Az egyéni bronzát bánatában megsiratta. A kínaiakon kívül a férfiaknál a britek és az oroszok, a nőknél az ausztrálok és a malajziaiak, a vegyes számokban pedig a franciák nyertek egy-egy aranyat. Érem a tizenhárom számban tizenhárom országnak jutott.

Balatonfüreden nyíltvízi úszásban a franciák négy aranyat elvittek a lehetséges hétből, Aurélie Muller és Marc-Antoine Olivier is két arannyal zárt. Mindketten nyertek még egy-egy érmet „pluszban”, Muller ezüstöt, Olivier bronzot. Kiemelkedően úszott a Balatonban a brazil Ana Marcela Cunha, aki mindhárom női egyéni versenyszám után a dobogóra állhatott. (Egy arany-, két bronzérem.) A hét számban nyolc ország nyert érmet.