Sport

Támadó vírusok és mínuszok Pjongcsangban

XXIII. téli olimpia. Már a kangnungi versenypályán edzenek az éremesélyes magyar gyorskorcsolyázók – Nem viheti Knoch Viktor a magyar zászlót a megnyitón

Minden magyar sportoló megérkezett a csütörtökön kezdődő téli olimpiára, ahol remek körülmények várják a világ legjobbjait. A szervezőknek viszont gondot okoz a nagy hideg, no meg a norovírus, amely miatt ezerkétszáz biztonsági embert el kellett különíteni.

gyorskorcsolya-válogatott 20180207
A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott a Kangnung jégcsarnokban készül a szombati rajtra (Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt)

Elkészültünk! – jelentette ki Li Hi Pom, a XXIII. téli olimpia szervezőbizottságának elnöke. „Mostanra teljesen működőképesek vagyunk, sok sportoló és hivatalos személy már berendezkedett az olimpai falvakban, és zajlanak az edzések valamennyi helyszínen” – számolt be az aktuális helyzetről Li Hi Pom, aki nem titkolta, hogy ezerkétszáz biztonsági embert el kellett különíteni, mert közülük néhányan norovírussal fertőződtek, ezért a szervezőbizottság a katonaságtól kért segítséget. Az elnök hangsúlyozta: a járványügyi központ más érintett szervezetekkel együtt azon dolgozik, hogy a megfelelő lépéseket kidolgozza, és ezeket hamarosan be is jelenti.

Gondot okozhat a hideg idő is. Jelenleg nappal is bőven nulla fok alatti a hőmérséklet, éjszaka pedig volt már mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb. Li elismerte, hogy emiatt néhány jeggyel rendelkező szurkoló nem fog majd kilátogatni a pénteki megnyitóra, és egyes versenyek lebonyolítását is befolyásolhatja az időjárás, például az erős szél. Ami viszont jó hír a pénteki szabadtéri nyitóünnepség előtt, hogy a hét második felére enyhülést várnak a meteorológusok, azaz elképzelhető, hogy aznap még éjszaka is csak fagypontig süllyed majd a hőmérséklet a 700 méter magasan fekvő Pjongcsangban. A szervezőbizottság vezetője hozzáfűzte: speciális csomaggal – ülésmelegítővel, pokróccal, sapkával, széldzsekivel – várják a szurkolókat a játékok kezdetén.

A külföldi vendégek elégedetten nyilatkoztak az önkéntesek segítőkészségéről és az olimpiára elkészült gyorsvasútról, amelyen a 250 kilométer óránkénti sebességgel haladó vonat kevesebb mint két óra alatt jut el a Sárga-tenger partjánál fekvő Incsonból a félsziget másik felén, a Keleti-tengernél lévő Kangnungba. A két fő helyszín közti távolságot pedig mindössze harminchét perc alatt teszi meg.

Rövidpályás gyorskorcsolyázóink már a versenypályán is edzhettek. Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke elmondta, hogy felmerült, a negyedik olimpiá­ján induló Knoch Viktor viszi majd a magyar zászlót a pénteki nyitóünnepségen, de ezt nem vállalhatta el, mert szombaton már versenyezni fog. Még az sem biztos, hogy 90 éves Kim Jong Nam, Észak-Korea hivatalos államfője részt vesz-e a megnyitón. Kim politikai szerepe jelképes ugyan, de ő a legmagasabb rangú észak-koreai politikus, aki valaha is felkereste Dél-Koreát.


Fellebbeztek az orosz sportolók

Az oroszországi doppinghelyzet miatt a téli olimpiáról kizárt sportolók közül harmincketten fellebbezést nyújtottak be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS). A fellebbezést benyújtók között van több éremesélyes is, így a koreai születésű, hatszoros olimpiai bajnok, rövidpályás gyorskorcsolyázó Viktor An, az ötkarikás aranyérmes sílövő Anton Sipulin, a világbajnok sífutó Szergej Usztyugov és az olimpiai bajnok, vb- és Eb-érmes műkorcsolyázó Kszenyija Sztolbova. A CAS ad hoc-testülete sürgősséggel szerdán foglalkozik a beadványokkal, és rögtön azután – két nappal az olimpia hivatalos megnyitója előtt – várhatóan meg is hozza döntését Pjongcsangban. (MS)