Sport
Szurkol, hogy felülmúlják fiai a sikereit
Öttusa. A fehérvári Alba Volánból elsőként Demeter József lett világbajnoki érmes – A berlini Európa-bajnokságon a csúcsra jutott

- Évtizedek óta a magyar öttusasport erős bástyája a fehérvári Alba Volán, világ- és olimpiai bajnokokat nevelt. Mi a siker forrása?
- A stabil gazdasági háttér és a kiváló szakembergárda. A sikeres vállat, az Alba Volán a hetvenes években kapta feladatul az öttusa támogatását. A vállalat vezetői ezt először muszájból tették, de aztán ahogy jöttek a nemzetközi sikerek, látták, ezt a sportágat érdemes támogatni. Évtizedek alatt a világ egyik legerősebb öttusaműhelye lett a fehérvári, amelynek neveltjei közül például Vörös Zsuzsa olimpiát, Kovács Sarolta és Horváth Viktor egyéni világbajnokságot nyert.
- Milyenek voltak a feltételek negyven éve?
- Nomád körülmények között edzettünk, de nagyon lelkesek voltunk. Döntő volt az eredményességben, hogy saját lovardánk üzemelt, kis lőterünk volt, és városi sportcsarnokban vívhattunk. Nálunk mindig fontos volt az utánpótlás, a szakosztály széles alapokon állt, ezért is tűntek fel újabb és újabb tehetségek.
- Az első fehérvári mohikán volt a felnőtválogatottban. Hogyan fogadták a pestiek a vidéki srácot?
- Nem éreztem megkülönböztetést, kisebb-nagyobb szurkálások persze azért akadtak. De ezek nem voltak bántóak. Akkor Török Feri volt a szövetségi kapitány, és bevezette a központi felkészülést, tehát a válogatott együtt edzett Pesten. Nekem is fel kellett költöznöm, s ott kellett hagynom az edzőimet. Csak később engedték meg, hogy Kulcsár Antal irányítsa a fizikai felkészülésemet. A közös edzések során viszont a vívásom nagyon sokat javult.
- Huszonhárom évesen pályafutása legnagyobb lehetőségét kapta: bekerült a melbourne-i világbajnoki csapatba.
- Igen. Fantasztikus élmény volt elutazni a világ másik végére. Természetesen nagyon akartam bizonyítani. A vívásom jól sikerült, az úszás is rendben volt, viszont ellőttem magam. Újoncként annyira feszülten léptem a lőállásba, hogy azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, merre is van a céltábla. A csapat így is jól szerepelt, Mizsér Attila világbajnok lett, Fábián Lacival pedig az együttesünk ezüstérmes.
- Azokban az években a lövészetet erősen befolyásolta a dopping. Éppen Fehérvárott láttam olyan világbajnokot, aki a bétablokkolótól alig tudott kijönni a lőállásból.
- A lövészet előtti alkoholfogyasztás megtiltása után mindenki próbálkozott, volt, aki a nyugtatókkal. Mint később kiderült, ebben a szovjetek jártak az élen, s néhányan le is buktak közülük. Aztán egy napra tették a lövészet és a futást, s emiatt nem volt már értelme nyugtatót szedni, mert az a fizikai teljesítményt negatívan befolyásolhatta.
- Most milyen a kapcsolat Martinek Jánossal, aki kiszorította önt a vb-csapatból?
- Jó, különösen azóta, amióta visszatért az öttusához, és főtitkárként segíti a sportágat. Versenyzőként sem haragudhattam rá, hiszen a válogatókon harcolta ki csapatba kerülést. Mizsér Attila és Fábián László helye stabil volt, a harmadik helyért volt kemény vetélkedés.
- Mennyiben jelentett kárpótlást, hogy nyolcvanhétben megnyerte az első Európa-bajnokságot?
- Kárpótlást nem jelentett, de nagyon örültem neki, hiszen hazai riválisomat, Martinek Janit is megelőztem. Berlinben volt az Eb, s mi Nyugat-Berlinben laktunk, az edzők pedig, spórolás miatt, Kelet-Berlinben. Az volt pályafutásom egyik olyan versenye, amelyen minden összejött. Ennek ellenére a következő évben nem kerültem be az olimpiai csapatba, de a két szöuli aranyérem a kapitányt igazolta. Nincs keserűség bennem, nekem a sors ennyit adott. Most azért is dolgozom, hogy fiaim felülmúljanak.
- Három fia közül kettő öttusázó lett. Önkéntesen vagy apai nyomásra választottak sportágat?
- Mondhatnám, is-is… Az első cél az volt, hogy mindenképpen tanuljanak meg úszni. Aztán elindultak kéttusaversenyeken, és meglehetősen jó eredményeket értek el. Gergely, akit mi csak Gerinek hívunk, minden korosztályban a legjobbak közé tornázta fel magát. Ez nagyon ösztönözte. Bence kipróbálta az atlétikát is, de aztán sikerült visszacsábítani az öttusához. A legkisebb, Péter is sportolt, de ő nem szerette meg a sportágat, ezért nem is igazán érdekelte.
- Fiai versenyein szurkoló vagy edző?
- Edzőként próbálom segíteni a vívásukat. A többi tusába nem szólok bele, legfeljebb, ha a kollégák kikérik a véleményem.
- Bence huszonöt, Gergely huszonhárom éves. Hogyan látja, felülmúlhatják apjuk eredményeit?
- Nagyon remélem. Bence azok közé tartozik, akik olimpiai kvótát szerezhetnek. Erre a legnagyobb esélye az Európa-bajnokságon lehet, ahol nyolc kvótát osztanak. A kvóta persze még nem jelent automatikusan riói szereplést, hiszen egy országból csak ketten indulhatnak. Így aztán jövőre nagy tusakodás lehet az olimpiai szereplésért. Gerinek még bele kell erősödnie a nemzetközi felnőttmezőnybe. Ha az idén bekerül a világbajnoki csapatba, akkor kedvenc városomban, Berlinben bizonyíthat.
- Felesége, Andrea hogyan visel el három öttusázót egy családban?
- Ezt tőle kellene megkérdeznie. Én úgy látom, büszke a fiaira, hogy a hazánkat képviselik a nemzetközi versenyeken. Természetesen aggódik értük, sőt, néha még tanácsot is ad. De hát milyen is egy anya? Ő türelmesen viseli, hogy sokszor az asztalnál is öttusázunk, olyan azonban már előfordult, hogy a vasárnapi ebédnél kérte, hanyagoljuk ezt a hétköznapi témát. Ilyenkor fegyelmezetten hallgatunk a családon belüli kisebbségre…
Pályakép
Demeter József. Született: 1962. január 21., Székesfehérvár. Egyesülete: Alba Volán (1974-1989). Legjobb eredményei: világbajnoki ezüstérmes csapatban (1985), Európa-bajnok egyéniben (1987), csapatban második. 1991-től az Alba Volán vívóedzője, 1997-től technikai vezető, 2006-tól újra edző. Bence fia csapatban és váltóban világbajnok, Gergely fia junior-világbajnok, mindketten a felnőtt-öttusaválogatott tagjai.