Sport
Szuperrangadó Veszprémben
Kézilabda. Magyar–német párharcok lesznek vasárnap a női Bajnokok Ligájában, a címvédő Győri ETO a Thüringer HC-vel, a Ferencváros pedig a Bietigheimmel játszik

Ellentétes előjelekkel készülnek a férfibajnokság rangadójára a csapatok. Míg a házigazda Veszprém gyenge szezonkezdés után menesztette Ljubomir Vranjest, majd az új vezetőedzővel, David Davisszel kikapott szerdán Tatabányán, a Szeged a bajnokságban és a BL-ben is eddig minden mérkőzését megnyerte, összesen tizenkettőt. Jonas Källman, a Szeged svéd csapatkapitánya – aki hajdanán hat évig volt csapat- és szobatárs David Davisszel – szerint szoros, kiélezett csata lesz Veszprémben: „A Veszprémnek most nagyon fontos lenne nyerni, hogy megérezze a csapat a győzelem ízét, és megmutassa a szurkolóinak, hogy nem felejtett el kézilabdázni. De biztos vagyok benne, hogy nagy csata lesz, mert nálunk nagyon jó a hangulat a csapaton belül, felkészültünk a találkozóra. Ha sikerül koncentráltan védekezni és támadni, akkor pontot is szerezhetünk.”
Magyar–német párharc lesz a női BL harmadik fordulójában, a két győzelemmel rajtoló Győri Audi ETO KC a még nullapontos Thüringer HC-t fogadja. Nehezebb mérkőzés vár a Ferencvárosra, amely a hárompontos Bietigheim vendége lesz.
Csoknyai István az ideiglenes kapitány
Két héttel a férfi Európa-bajnoki selejtezők előtt a kézilabda-szövetség vezetése menesztette Ljubomir Vranjest, aki tavaly nyár óta irányította a nemzeti csapatot. A soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn Csoknyai István irányítja a magyar férfi kézilabda-válogatottat. A szövetség tájékoztatása szerint Csoknyai munkájára később is számítanak a nemzeti együttesnél, a közeljövőben születik majd döntés arról, hogy milyen feladatkörben. A válogatott hétfőtől Érden és Budaörsön készül együtt. A csapat szerdán Érden fogadja Szlovákiát a 2020-as Eb selejtezőjének első felvonásán, majd jövő szombaton Padovában Olaszország vendége lesz. (MS)
