Sport

Szobrot kapott Sándor Károly

„Neve egybeforrt az MTK-val”

Felavatták hétfőn Sándor Károly egykori válogatott labdarúgó szobrát az MTK agárdi futballakadémiáján, amely a legendás játékos nevét viseli.

sándor károly lead
Wichmann Tamás egykori kenus (b) és Sándor Károly fia Sándor Károly egykori válogatott labdarúgó, a klub volt játékosának újonnan felavatott szobra mellett. MTI Fotó: Illyés Tibor
Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Köre elnöke a leleplezést megelőző beszédében úgy fogalmazott: Sándor Károlynak az élete volt a futball, szentségként tisztelte, történhetett bármi. Mint mondta, a legendás focista élete végéig hűséges maradt az MTK-hoz, a klubot második családjának tekintette és évtizedek után játékával csúcsra emelte.

"Neve egybeforrt az MTK-val, az MTK ő maga is" - jelentette ki az elnök, hozzátéve: a Csikar becenévvel illetett játékos élete példázata akaraterőnek, alázatnak, klubhűségnek, hazaszeretetnek, szerénységnek, tartásnak és legfőképpen erkölcsnek.

Tamási Zsolt, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia igazgatója szerint Sándor Károly fogalom és legenda a magyar labdarúgásban, az MTK pedig "kikerülhetetlen tényező", az egyik legsikeresebb magyar futballklub. Emlékeztetett arra, hogy Csikar büszkén vállalta a névadó szerepét az akadémia esetében.

Megjegyezte, hogy mostantól minden nap találkozni fognak az alkotással, Sándor Károly alakjával, ami emlékeztetni fogja őket arra, hogy Csikar szellemében kell nevelni az ifjú focistákat.

A Csikar-szögből lőtt találat utáni pillanat

Boros Péter szobrász az egészalakos bronzszoborral kapcsolatban elmondta, hogy egy svéd-magyar válogatott meccsen, Csikar-szögből szerzett gólja előtt, a lövés utáni pillanatban ábrázolta Sándor Károlyt.

Sándor Károly nyolcvanöt éves korában, tavaly szeptember 10-én hunyt el.

A magyar válogatottban, annak legsikeresebb időszakában, 1949 és 1964 között hetvenöt mérkőzésen huszonhét gólt szerzett úgy, hogy hosszabb ideig Budai László mögött csak a második számú jobbszélsőnek számított. Emiatt kimaradt az 1952-ben, Helsinkiben aranyérmes olimpiai csapatból, s egy évvel később nem játszott az Évszázad mérkőzésén sem, amelyen a magyarok 6-3-ra legyőzték az angolokat Londonban, illetve az 1954-es vb-döntőt is kihagyta. Ugyanakkor szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon.

Klubcsapata, az MTK színeiben háromszázhetvenkilenc bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezalatt száznyolcvankétszer volt eredményes. Pályafutása során három bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, 1964-ben KEK-döntőt játszott, illetve szerepelt az Európa-válogatottban is. Az MTK utánpótlás-akadémiája 2001 óta az ő nevét viseli. Magatartása, pályafutása elismeréseként elnyerte a MOB fair play életműdíját.

A legendás jobbszélső játéktudását jól jellemzi, hogy beceneve alapján a mai napig Sándor (Csikar)-szögről beszélnek a szurkolók és szakemberek, amikor az alapvonal közeléből, azaz éles szögből leadott lövésből gól születik.