Sport

Szép volt, fiúk!

UEFA EURO 2016. Több ezren ünnepelték az Eb-ről hazatért magyar válogatottat a Hősök terén

Ilyen is nagyon régen volt Magyarországon, hogy több ezren ünnepeljenek egy rangos tornáról hazatérő labdarúgó-válogatottat. Hétfő este megtelt a Hősök tere szurkolókkal, akik a franciaországi Európa-bajnokságról hazatért magyar válogatottat köszöntötték.

válogatott 20160628
Bernd Storck szövetségi kapitány és a játékosok is megköszönték a fergeteges szurkolást (Fotó: Kocsis Zoltán)

Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya az ünneplésen azt hangsúlyozta, hogy a drukkerek, a fergeteges szurkolás nélkül nem jöttek volna a sikerek. Ezt követően örömét fejezte ki, hogy a játékukkal sikerült összekovácsolni a nemzetet és „Magyarország a legnagyobb ország lett”. Végül hangsúlyozta: a csapat jó játéka nem egy-két hétre szól.

 Bernd Storck szövetségi kapitány megköszönte a szurkolók támogatását, majd úgy nyilatkozott, hogy a jövő csapata áll mögötte, és megérdemelték azt a sikert, amit elértek. A következő fontos feladatnak a világbajnoki selejtezőket nevezte. „Keményen fogunk dolgozni ezért” – ígérte Bernd Storck. Az ünneplés résztvevői még hosszú időn keresztül éltették a magyar válogatottat.


Vélemények
Nagyon kellett a siker, nemcsak a labdarúgásnak, hanem az egész magyar sportnak – Hazánkban szeretik a futballt

Kovács Ferenc mesteredző, a Videoton tiszteletbeli elnöke: Nagyon kellett ez a siker. Nemcsak a magyar labdarúgásnak, hanem az egész magyar sportnak. A Belgium elleni meccsen talán jobb eredmény is születhetett volna. Úgy látom, azzal hibáztunk, hogy a belgák ellen belementünk a nyílt játékba. Ettől függetlenül az egész ország büszke lehet a csapatra.

A BBC szakírója: Bernd Storck csapata büszke lehet a teljesítményére, pedig 1986 óta először szerepelt nagy nemzetközi tornán. A nyolcaddöntőben Bel­gium egyértelműen jobb volt az első félidőben, a szünet után azonban jelentősen javult a magyarok játéka, és Szalai Ádám fejesével vagy Juhász Roland szép lövésével könnyen gólt is szerezhetett volna Magyarország. Ha ezek közül a helyzetek közül valamelyiket értékesítik, egész más is lehetett volna a végeredmény.

Csank János volt szövetségi kapitány: Magyarország visszakerült Európa futballtérképére, és az országban futballeufória lett. Fontos, hogy ne csak a csúcsot, hanem a piramis alját is építsük.

Bodonyi Béla, a Bp. Honvéd volt válogatott játékosa: Nagy élmény volt a helyszínen megnézni mindhárom csoportmeccset és a nyolcaddöntőt is. Szerintem a belgák, ha jól játszanak, a világon bármelyik válogatottat képesek legyőzni. Ez a siker megmutatta, hogy Magyarországon mennyire szeretik a futballt.

Göröcs János, az Újpesti Dózsa sokszoros válogatott játékosa: Szép dolog, hogy a magyar válogatott eljutott idáig. Vasárnap jobb csapattól szenvedtünk vereséget, a belga Hazard szerintem Messi-szintű futballista. Örömteli, hogy végre a szurkolók is magukénak érezték a csapatot, mert több tízezer ember kísérte el a válogatottat Franciaországba, és idehaza is ezrek szurkoltak a kivetítők előtt.

Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány: Kellemes meglepetést szerzett a magyar válogatott a csoportból való továbbjutással, mert öt pontra és csoportelsőségre talán még a legelvakultabb szurkolók sem számítottak. Időnként jól játszott a csapat, és erre a teljesítményre lehet alapozni a közelgő világbajnoki selejtezők előtt.

Esterházy Márton volt válogatott labdarúgó: Óriási eredmény, hogy a drukkerek és a csapat egymásra talált. Gratulálok azoknak az „értelmiségi” magyaroknak, akik meg tudták azt tenni, hogy a magyar válogatott ellen szorítsanak.

La Libre Belgique, belga napilap: A belga labdarúgó-válogatott játékosai megsemmisítették a magyar csapatot. A Marc Wilmots edző vezetésével ötvenedik meccsét játszó válogatott az első pillanattól kezdve magához ragadta az irányítást.

Király Gábor: Szép Eb volt, amire mindenki emlékezni fog, de az élet megy tovább. Erre építeni kell és lehet is, ezt bebizonyította a csapat. Az egész sorozatot kell nézni, amiből tanulni kell, mind a pozitívumokból, mind a negatívumokból. Meg kell becsülni, amit elértünk, mert ez egy új alap a magyar labdarúgás számára. (BF)


Röviden

- A nyolcaddöntőben búcsúzó magyar labdarúgó-válogatott 11,5 millió eurós pénzdíjat kap, a részvételért 8 millió jár, a csoportmérkőzéseken elér győzelemért további egymillió, döntetlenért pedig 500 ezer euró - ez a magyarok esetében összesen további 2 millió. A nyolcaddöntő résztvevői 1,5 milliós jutalmat kapnak.

- Lemondott a román válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Anghel Iordanescu, mert csapata csalódást okozott az Európa-bajnokságon, egy döntetlennel és két vereséggel az A csoport negyedik helyén végzett, így nem jutott a 16 közé.



Futógyorsaságban sokkal jobbak voltak a belgák
Edzőszemmel: Őze Tibor, lapunk szakértője


Azt mondják, a profi labdarúgó félreteszi az érzelmeit. A hivatásos labdarúgás világa nem tűri ezt, hiszen a profi labdarúgás ma már a show-biznisz része, ennek minden hátrányával és előnyével. Szerencsére ezt több futballista is megcáfolta az Európa-bajnokságon, elég, ha Wales csapatát említjük. A torna meglepetéscsapata újoncként érkezett, mégis a legjobb nyolc közé jutott. Gareth Bale, a Real Madrid profija volt a sikeres szereplés fő „kovácsa”, aki átszellemült arccal hallgatta hazája himnuszát, majd vállára vette a csapatot, amely negyeddöntőt játszhat Belgium ellen.

Azzal a belga csapattal, amelytől a magyar válogatott sima vereséget szenvedett. Ebben szerepet játszott, hogy sajnos ismét aludtunk a meccs elején, majd kétgólos hátrány után feleslegesen nyíltunk ki hátul. Ezúttal nem tudtuk megfelelően pótolni kulcsembereinket, Gera Zoli pedig nagyon fáradt volt. Nem sikerült a védekezésünket rendbe tenni a portugáloktól kapott három gól után. Elsősorban futógyorsaságban verték meg a belgák a védelmünket. Csapatunk legjobbja a négy kapott gól ellenére Király Gábor volt, aki ugyan profi teljesítményt nyújtott, a mérkőzés után viszont a könnyeivel küszködött az interjú végén.