Sport
Széles Sándor árnyékban is alkot
Úszás. Az ötvenkilenc éves sikeredző azt üzente, hogy mindent és mindenkit túl fog élni – A Halálraítélt nem lett botránykönyv

Széles Sándor (Fotó: MH)
– Miért tűnt el a reflektorfényből? A világbajnokságon és a sportcsillagok gálaestjén sem láthattuk.
– Nem is emlékszem, voltam-e egyáltalán reflektorfényben. Az edző elsődleges dolga, hogy felkészítse a tanítványát, ezért az ő feladata az edzéseken van. Arról pedig nem én tehetek, hogy a sportújságírók más edzőkre szavaztak a választáson. Gratulálok a kollégáknak, ha a rangsorral nem is értek egyet. Egyébként 2014 olyan volt, mint amilyennek egy olimpiász félidei évnek lennie kell.
– Hogyan fogadták, milyen visszhangja volt a tavaly megjelent önéletrajzi könyvének?
– Aki megvette a könyvet, azt mondta, nem tudta letenni, végigolvasta. Ez a szerkesztő, Amler Zoltán munkáját is dicséri, aki a történetekből olvasmányos sztorikat írt. Őszintén írtam a pályafutásomról, de vigyáztam, senkit se bántsak meg. Így, a várakozásokkal ellentétben, nem lett botránykönyv. Ezért is bánt, hogy a címlapról levetették azt, hogy Gyurta Dániel edzője. Mert így biztosan több példány kelt volna el.
– Mivel indokolták, hogy olimpiai bajnok tanítványa nem szerepelhetett a címlapon?
– A kiadóm adta ki korábban az úszó Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című, nagy vihart kavart könyvét. Gyurta Tamást, tanítványaim apját hiába győzködtem, hogy az én sztorim nem botránykönyv, ügyvéddel letiltatta, hogy Dani neve szerepeljen a címlapon. Mit tehettem, tudomásul kellett vennem, bár nem értettem vele egyet.
– Miért lett Halálraítélt a könyve címe?
– Ez sem tetszett, de meggyőztek, hogy ezzel a címmel jobban el lehet adni. Ráadásul a pályafutásom alatt edzőként elég sokszor ki akartak végezni, de mindig túléltem a támadásokat. Például Gyurta Danit is el akarták tőlem venni, de kitartott, s olimpiai bajnok lett. Most is próbálkoznak lejáratni, de megnyugtathatom az ellenségeimet, hogy mindent és mindenkit túl fogok élni.
– Azt híresztelik, hogy alig tart már edzéseket?
– Ez nem igaz, most is az uszodából jövök. A mi csoportunkban is csapatmunka folyik, s olyan kiváló kollégákkal dolgozom együtt, mint Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs. Én dolgozom ki az edzéstervet, amivel megadom az irányt. A végrehajtást pedig közösen végezzük.
– Hogyan élte meg, hogy csoportjából a tehetséges Gyurinovics Fanni Győrbe igazolt?
– Hát, nem jól. Hiába beszéltem az apjával, nem hallgatott rám. Fanni egy már bizonyított műhelyből igazolt egy olyan edzőhöz, aki még nem tett le semmit az asztalra.
– Hol tartanak a riói olimpia felé vezető úton?
– Nem kapkodunk, hiszen még nagyon hosszú út áll előttünk. Tavaly kicsit visszavettünk az iramból, hogy Daniéknak több erejük maradjon majd a közvetlen olimpiai felkészülésre. A versenyzők ugyanis nem gépek, emberek, akiket nem lehet állandóan hajtani. Az idei világbajnokság azonban már olyan állomás lesz, amelyre jól fel fogunk készülni. Persze a fő cél Rio. És nem ötvennél, száznál, százötvennél, hanem a célban kell elsőnek lenni. Hát, mi ezért dolgozunk.