Sport

Szabályozhatják a gólörömöt

Vizsgálódni kezd a Spanyol Labdarúgó-szövetség a hétvégi Barcelona–Real Madrid mérkőzésen a madridiak egyenlítő gólja utáni jelenetsor miatt.

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál sztárja, aki a találatot szerezte, örömében olyan mozdulatot tett, mintha nyugtatni akarná a publikumot. Sokan félreértették a kézmozdulatát, ami ily módon indulatokat gerjesztett. Javier Tabas, a Spanyol Liga elnöke azt mondta, kivzsgálják az ügyet, mert céljuk, hogy szigorúan lépjenek fel minden provokatív gesztussal szemben. „Elővigyázatosnak kell lennünk a játékosok provokatív, agresszív megnyilvánulásaival szemben, mert ezek könnyen erőszakos cselekményekre ragadtathatják a szurkolókat” – mondta Tabas.

A spanyol szövetség azóta szigorított az ide vonatkozó szabályokon, mióta tavaly novemberben egy Deportivo-szurkoló meghalt az Atletico Madrid-drukkerek elleni összecsapásban. Mindenesetre kérdéses, mennyire jogos a túlzott szigor, hiszen ha a spanyol szövetség elöljárói eltiltják Ronaldót, azt is sugallhatják: mondj nemet a gólörömre. Ezek után már csak az következhet, hogy előírják majd  a gólszerzőknek, milyen módon örülhetnek a találataiknak.

Megkerestük Berzi Sándort, a Magyar Játékvezetői Bizottság elnökét, hogy kikérjük véleményét arról, hasonló helyzetben a magyar játékvezetőknek vagy a fegyelmi bizottságnak miként kell eljárnia. „Alapvető szabály, hogy a gólörömnél a góllövő nem froclizhatja, nem idegesítheti különféle kéz- vagy egyéb mozdulatokkal az ellenfél szurkolóit – mondta Berzi. Az ilyen cselekedetek nem férnek bele a fair playbe. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy egy Barca–Real Madrid szuperrangadón a szurkolók érzékenyebben reagálnak a  mozdulatokra.”