Sport

Sike még nem ért a csúcsra

Birkózás. A juniorok után a felnőtteket dirigálja

A juniorválogatott szakmai munkáját eddig irányító, ötvenéves Sike Andrást nevezték ki a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányának. A szöuli olimpia bajnokára nagyon nehéz feladat vár, mert a vb-n egyedül Lőrincz Viktor szerzett olimpiai kvótát ötödik helyezésével. Az új kapitánnyal beszélgettünk.

– A gyászos vb-szereplés után büntetés vagy kitüntetés a szövetségi kapitányi tisztség?

– Semmiféleképpen sem büntetés, hanem nagy-nagy megtiszteltetés. Kötöttfogásban a versenyzőinknek négy-öt kvótát kellene szerezniük a riói olimpiára, s minden súlycsoportban van esélyes versenyzőnk. Csak rajtuk, illetve rajtunk múlik, hogy sikerül-e a célt elérni.

– Hasonló volt a helyzet a vb előtt is. Miért csak egy kvótát tudtak szerezni?

– Nem az én feladatom az elődöm munkáját értékelni. Az viszont látható volt, hogy birkózóink a döntő pillanatokban hibáztak, nem tudtak megfelelően összpontosítani. Talán túl sok volt az edzőtábor, a külföldi felkészülés. Az erőnléti és technikai felkészülés arányán az utóbbi javára változtatni fogunk.

– A korábbi elnök, Hegedüs Csaba hívei azt mondhatják, hogy a leváltásának hatása már érződik az eredményességen.

– Ez nem igaz, mert a Hegedüs-korszakban is előfordult, hogy nem szereztünk vb-érmet. Ráadásul a szakmai vezetés maradt, tehát a volt elnök által kiválasztott edzők készítették fel a válogatottat a világbajnokságra.

– Kinevezésével edzői pályája csúcsára ért?

– Még nem. Ha a riói olimpián sikeresen szerepelnek a birkózók, akkor beszélhetünk erről.