Sport

Rózsa Csilla a csillagok közé vágyik

Golf. Szerelem az első találkozás után – az amerikai Tom Burnett irányításával üldözőbe vette az erős nemzetközi élmezőnyt

Még nem volt tizenhat éves, de már a legismertebb magyar golfozónak számított hazánkban. Rózsa Csilla felnőtt bajnoki címekkel, és nemzetközi junior tornák megnyerésével hívta fel magára a figyelmet. A Pannónia Golf & Country Club versenyzője az olimpiai kvalifikációért küzd.

golfozo
Rózsa Csilla tizenhét évesen megszerezheti a profi státust (Fotó: Kisbenedek Attila)

– Milyen messze van Rio de Janeiro?

– Úgy tudom repülővel tizenkét óra alatt oda lehet érni. Ha viszont valaki az olimpiára utazik majd résztvevőként, nos, annak nagyon hosszú és nehéz az út odáig.

– Ön most hol tart ezen az úton?

– Az olimpiára a profi világranglista alapján lehet kijutni. Ezért nekem először a profi státust kell megszereznem. Két hete ötödik lettem a marokkói kvalifikációs verseny selejtezőjén, így indulhatok a december 17-en kezdődő döntőben. Ha a 120-140 résztvevő közül az első harmincban végzek, akkor profi státust kapok. Így indulhatnék a nemzetközi profi tornákon, ahol világranglistapontokat lehet szerezni az olimpiai ranglistára.

– Úgy tudni, korábban azért ragaszkodott az amatőr státushoz, mert így ösztöndíjat kaphatott volna amerikai egyetemeken. Miért döntött mégis profizmus mellett?

– Mert egyelőre csak a golfra akarok koncentrálni. És a szüleim is támogatnak ebben. A mi sportágunkban nagyon széles és erős a nemzetközi élmezőny, ezért csak százszázalékos felkészüléssel lehet oda bekerülni. Én megpróbálom. Aztán, ha úgy érzem, nem megy, még járhatok egyetemre.

– Mennyi az esélye annak, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt?

– Mivel országonként csak két-két férfi és női versenyző indulhat, így megszerezhetem a részvételhez szükséges pontszámokat. Jelenleg az amatőrök világranglistáján a 136. vagyok. Úgy gondolom, hogy ha a profik között bekerülök az első háromszázba, már sikerülhet olimpiai kvótát szereznem, mert a listán nagyon sok azonos nemzetbeli golfozó van.

– Mikor és hogyan került a golfütő a kezébe?

– Kislányként, nyolcévesen. Szüleimmel részt vettem egy Golf Sztár Gálán, amelyen ki lehetett próbálni a játékot. Nekem nagyon megtetszett, és utána három évig nyúztam a szüleimet, hogy golfozni szeretnék. Aztán a közelünkben megnyílt a Highland Golf Club & Academy, s így az álmom teljesült. Ráadásul tanulás közben kiderült, hogy érzékem is van hozzá.

– Hogyan és mennyit edz egy golfozó?

– A négy-öt órás versenyeken a technikai tudás mellett fontos a fizikai állóképesség is. Fáradtan ugyanis nehezebb koncentrálni. Ezért erősítek, úszom és futok is. A heti hat edzésen az ütéseket gyakoroljuk, mert az a cél, hogy minél tökéletesebben találjuk el a labdát, hogy a lyukhoz közel essen le. – Hátrány vagy előny, hogy Magyarországról próbál bekerülni a nemzetközi élmezőnybe?

– Is is. Van egy német barátnőm, akinek egy erős otthoni mezőnyben kell kiharcolnia, hogy nemzetközi versenyeken indulhasson. Igaz, a felkészülését egy egész stáb segíti. Négy éve az amerikai Tom Burnett az edzőm, aki hazájában  eredményes utánpótlás-akadémiát működtet. Komoly javulást jelent, hogy a golf olimpiai sportág lett, mert így a Magyar Olimpiai Bizottság segíti a szövetségünket. Bekerültem a  Mol tehetségtámogató programjába, amely támogatja az utazási költségeimet. Tehát egyre jobbak a feltételek, ezért nem irreális cél az olimpiai részvétel kiharcolása.