Sport
Revánsot vett a Szeged a Kielcén
Kézilabda. A Veszprém az utolsó percben veszített pontot a Wisla Plock ellen
A sokszor bőbeszédű Mikler Roland, a Veszprém kiváló kapusa a Plockban elért döntetlen után a klub honlapjának csalódottan és igen szűkszavúan nyilatkozott: „Mondanom kellene valamit, de nem tudok mit mondani.” Persze nehéz is szavakat találni arra, hogy egy olyan rutinos és sikeres csapat, mint a múlt idényben BL-döntős Veszprém az utolsó pillanatban hogyan engedhette ki a kezéből a győzelmet úgy, hogy a mérkőzés elejétől vezetett, és az utolsó két percben még kétgólos volt az előnye. A Veszprém szombaton azt a német Flensburgot fogadja, amely a nyitó fordulóban némi meglepetésre 39–32-re nyert a francia PSG ellen az A csoportban.
A Szegedre nehéz házi feladat várt, mert az első fordulóban a BL-bronzérmes lengyel Kielcét fogadta a B csoportban. Zubaiéknak volt törleszteni valójuk, mert a két csapat az előző szezonban is azonos csoportban volt, és mindkétszer a Kielce nyert: 37-32-re otthon, 27-26-ra Szegeden. Nos a szegediek megoldották a leckét, és hatalmas küzdelemben 31–30 arányban győztek.