Sport

Pert indított edzője ellen az egykori világcsúcstartó úszó,

Zaklatási ügy

Szexuális zaklatás vádjával indított pert korábbi edzője, Sean Hutchison, valamint az Amerikai Úszószövetség ellen Ariana Kukors Smith világbajnok úszó.

A 2009-ben 200 méteres vegyesúszásban vb-aranyérmes sportoló februárban vádolta meg először nyilvánosan egykori edzőjét. Szerinte tizenhárom éves korában kezdte zaklatni az edző, tizenhat évesen tapogatta és csókolgatta, míg tizenhét éves korában szexuális együttlétre kényszerítette őt. „Ez a per az elszámoltatásról szól. Szeretném, ha bűnhődnének azok az emberek, akiknek meg kellett volna védeniük egy tizenöt éves lányt” – mondta újságíróknak a most huszonnyolc éves Kukors Smith. Kukors a szövetség mellett ugyancsak beperelte az amerikai válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Mark Schubertet, aki – állítása szerint – elmulasztotta jelenteni a feltételezett gyermekmolesztálást. Az úszószövetség állásfoglalása szerint 2010-ben felfogadtak egy magánnyomozót, akinek feladata az akkor 21 éves úszónő és 39 éves edzője között fennálló állítólagos kapcsolat felderítése volt. A nyomozást akkor bizonyíték hiányában lezárták, s mindkét fél tagadta, hogy szexuális viszony lenne közöttük.