Sport
Nézőcsúcs NB III.-as meccsen Csepelen
Labdarúgás. Több mint kétszer annyian szurkoltak a Ferencváros tartalék csapatának, mint Bödééknek az Üllői úti stadionban

Alaposan felbolydult Csepel vasárnapi nyugalma, hiszen már a déli óráktól érkeztek a zöld-fehér sálas szurkolók, akik egy-egy petárdával is jelezték – ha valaki nem tudta volna –, hogy az NB III.-as mérkőzésre érkeztek. Az interneten hirdette meg a mérkőzést a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül elnevezésű csoport, amely elsősorban arra törekedett, hogy több néző legyen Csepelen, mint az FTC első csapatának szombati meccsén, ezzel akart tiltakozni az Üllői úti stadion szigorú beléptetőrendszere ellen.
A felhívás eredményes volt, mert jöttek szurkolók vidékről és külföldről is, így a végeredmény egyértelmű lett, mert amíg az FTC Puskás Akadémia elleni mérkőzését 4858-an látták a Groupama Arénában, addig a csepeli harmadosztályú összecsapásnak 10 155 szemtanúja volt.
A jó öreg csepeli stadionban volt petárdázás, füstbomba, ami jobb helyeken manapság már komoly pénzbüntetést von maga után, de nagyobb rendbontás nélkül ért véget a szurkolói erődemonstráció a vénaszkenner ellen. Pedig a Fradi vezetése rendet, fegyelmet és nem utolsósorban csapatot varázsolt a korábban oly sok vihart és bukást megélt Üllői úti stadionba. Olyan csapatot, amely toronymagasan vezeti bajnokságot és már nem titkoltan nemzetközi megmérettetésre összpontosíthat. Ezért hiányolják azokat a szurkolókat is, akik Csepelen megjelentek, és remek hangulatot varázsolhatnának a stadionba.
A mérkőzésről csak annyit, hogy a több mint tízezer szurkolók talán a vendégcsapatot zavarta meg jobban, mert a harmadosztályban listavezető FTC tartalékcsapata 2–0-ás vereséget szenvedett a 14. helyen álló Csepeltől. A meccs lefújása után azonban nem volt balhé, a szurkolók a korábbi kedvenc Lipcsei Péterrel, a tartalékcsapat edzőjével elénekelték a Himnuszt. Úgy látszik, ezúttal nem az eredmény, hanem a nézőszám volt a lényeg.