Sport
Nem terheli az esélyesség a Cityt
Labdarúgás. Ronaldo már edzett, Benzema játéka kérdéses a BL-elődöntőn
A tízszeres győztes Real Madrid ma este a 27. európai kupaelődöntőjét játssza, míg a Manchester City története során először jutott be a legjobb négy közé a Bajnok Ligájában. A spanyol csapat esélyét csökkenti, hogy két világklasszis csatára, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema is sérüléssel bajlódik. Az eddigi tíz BL-meccsen tizenhat gólt szerző Ronaldo nem játszott szombaton a Rayo Vallecano elleni mérkőzésen, Benzemát pedig a szünet előtt le kellett cserélni. „Ronaldo vasárnap már edzett, és jó esély van a keddi játékára – nyilatkozta Zinedine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. – Remélem, nem komoly Benzema sérülése, és ő is bevethető lesz kedden.” A Rayo Vallecano ellen két gólt szerzett Gareth Bale bizakodva várja az elődöntőt: „A Madridé a pszichológiai előny, mert mi játszhatjuk hazai pályán a második meccset. Ha jó eredményt érünk el az Etihad Stadionban, akkor a visszavágón, a Bernabéuban a szurkolóink segíteni fognak nekünk. Otthon nagyon erősek vagyunk, bízunk a Bernabéuban” – mondta a walesi támadó.
Manuel Pellegrini, a Manchester City vezetőedzője arra számít, hogy Ronaldo játszani fog ellenük, de tudja, hogyan kell semlegesíteni a BL legeredményesebb csatárát. „Már akkor mindent tudtam róla, amikor a Villarreal edzője voltam, és a csapatom a Manchester Uniteddel találkozott. Négyszer játszottunk ellenük a Bajnokok Ligájában, és minden alkalommal 0–0 lett a vége, úgyhogy védekezésben valamit biztosan jól csináltunk” – árulta el a chilei tréner.
A Real Madrid legutóbbi nyolc mérkőzésén veretlen maradt angol csapatokkal szemben. A Manchester Cityvel egyszer szerepelt közös BL-csoportban, 2012-ben 3–2-re győzött Madridban, majd Manchesterben 1–1-es döntetlent játszott a két együttes. A két csapat legutóbb tavaly nyáron Melbourne-ben, a Bajnokok Kupája elnevezésű tornán, 99 382 néző előtt találkozott, a Real 4–1-re nyert Ronaldo, Benzema, Pepe és Cserisev góljaival.