Sport

Nem egységesek a követelmények

Atlétika. Már négy maratoni futónk is teljesíteni tudta az olimpiai szintet

Eddig még csak ötvennyolc magyar sportolónak sikerült kvalifikáltatnia magát a riói játékokra, négy évvel ezelőtt ebben az időszakban már hetvenkilenc fős volt a csapatunk. Legutóbb Szabó Tünde futott olimpiai szintet a frankfurti maratoni versenyen.

Maratonfutásban meglepően jól állunk. A tizennégy, olimpiai szint teljesítő atlétánk közül Papp Krisztina, Simona Staicum, Szabó Tünde és Csere Gáspár ért el a maratoni távon kvótát érő eredményt. A maratonistáknál a nőknél 2:42:00, a férfiaknál 2:17:00 óra a szint. Spiriev Attilától, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökétől azt kérdeztük, hogy a maratoni futóink ilyen jók, vagy ebben a számban a szint alacsonyabb. „Örömteli, hogy már négy futónk teljesítette az olimpiai szintet - magyarázta Spiriev Attila. - Kétségtelen, hogy több számban jóval magasabbak a követelmények, de ne felejtsük el, hogy ahhoz, hogy valaki maratonban kijusson az olimpiára, az edzéseken annyi kilométert kell futni, amennyivel meg lehetne kerülni a Földet. A nemzetközi szövetség megszüntette az A és B szinteket, így kevesebb atléta indulhat Rióban. Néhány számban valóban irreálisan magasra tették a mércét, férfi kalapácsvetésben például hetvennyolc méterrel lehet kijutni, és ezt az idén csak tizenketten dobtak túl. Ezért az ügyességi számokban feltöltik az indulói létszámot harminckettőre a világranglista alapján” – mondta Spiriev Attila.

A sportágak között tehát nem egységesek a feltételek. Például tornában a világbajnokságon szerenként az első nyolc kap kvótát, míg maratonban egy nemzetközi verseny huszonegyedik helyezésével is indulási jogot lehet szerezni, hogy nagyobb, látványosabb legyen a mezőny az olimpián.