Nem csak a ringben volt világbajnok

 Muhammad Ali profiként 56 győztes mérkőzést vívott, ebből 37-et nyert kiütéssel, és ötször kapott ki (Fotó: Reuters - Action Images)

Húsz évvel ezelőtt az atlantai olim­pián sokan találgatták, hogy a sok kiváló amerikai sportoló közül kit ér az a megtiszteltetés, hogy meggyújthatja a megnyitóünnepségen az olimpiai fáklyát. Döbbenetes csend, majd hatalmas taps fogadta a sötétből előlépő, már akkor súlyos beteg, reszkető kezű Muhammad Alit. S utólag sem vitatta senki, hogy megérdemelten esett rá a választás.  „Pályafutásom meghatározó pillanata volt, amikor átadhattam a fáklyát Muhammad Alinak az olimpiai láng meggyújtása előtt. Az olimpikonoknak részben az a szerepük, hogy másokat is ösztönözzenek álmaik megvalósítására. Soha nem létezett olyan, aki erre a szerepre alkalmasabb, mint Ali” – nyilatkozta a négyszeres olimpiai bajnok úszó Janet Evans.

Pedig az amatőrként 1960-ban olimpiai bajnokságot nyerő ökölvívó megosztó személyiség volt. Jellemző életére, hogy eredeti neve Cassius Marcellus Clay volt – nevét az ókori római politikusról, Caius Cassiusról kapta, aki ellenezte a rabszolgaságot. Már profi világbajnokként 1965-ben felvette az iszlám vallást, és nevét ekkor változtatta meg Muhammad Alira. Nyilatkozataival is sokszor megdöbbenést keltett: „Én nem a legnagyobb vagyok, hanem a duplán a legnagyobb” - jelentette ki. A profi bokszról pedig azt mondta: „A bunyó az, amikor rengeteg fehér ember bámul két feketét, akik éppen püfölik egymást.”

Igazán világhírű 1967-ben lett, amikor a vietnami háború idején vallási okokra hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot. Emiatt bevonták a bokszengedélyét, a Bokszvilágszövetség (WBA) pedig megfosztotta bajnoki címétől. Három évet kellett várnia, amíg a Legfelsőbb Bíróság igazat adott neki. Visszatérése után, 1974-ben lett újból világbajnok, a kongói Kinshashában kiütött George Foremant. Egy év múlva Ali megmérkőzött Joe Frazierrel, akit 14 kegyetlen menet után legyőzött.

A nagyszerű testalkatú sportoló visszavonulása után, negyvenévesen nagy ellenfelet kapott, a Parkinson-kórt. Emberi nagyságát bizonyítja, hogy ez ellen a súlyos betegség ellen több mint harminc évig harcolt nyilvánosan, szinte élete végéig utazott, és számos rendezvényen vett részt.

Halála után Barack Obama, az Egyesült államok elnöke közleményében Muhammad Alit  Martin Luther Kinghez, a legendás amerikai polgárjogi harcoshoz hasonlította. Emlékeztetett arra, hogy Ali a ringen kívüli harcáért megfizette az árat: „Ezzel ellenségeket szerzett baloldalon és jobboldalon egyaránt, nevetségessé tették, még majdnem börtönbe is küldték, de Ali kitartott az álláspontja mellett, és győzelme hozzásegített bennünket, hogy Amerika olyan legyen, amilyennek ma ismerjük” – írta Obama.

Visszhang
Ali reményt adott a szenvedőknek

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke: „Ali olyan sportoló volt, aki megérintette az emberek szívét, szerte a világon. Egy sportoló, aki túlmutatott a sporton, akinek volt bátorsága, hogy reményt adjon a szenvedőknek, a betegeknek, hiszen nem rejtegette saját problémáit, amikor Atlantában meggyújtotta a lángot. Nagyon büszke, mégis szerény ember volt.”

Floyd Mayweather Jr., profi világbajnok: „A fekete közösségnek a világ minden táján, illetve a sötétbőrű embereknek szerte a világon szükségük volt Alira. Ő volt a mi hangunk. Az ő hangjának köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki.”

David Cameron brit miniszterelnök: „Muhammad Ali nem csak a ringben volt bajnok. A polgári jogok bajnoka is volt, egyben példakép sok ember számára.”