Sport
„Mintha egy idióta csapat lennénk”
Forma–1. Ismét hidegháborús helyzet a Mercedesnél, Lewis Hamilton és Nico Rosberg összeütközött a spielbergi Osztrák Nagydíjon

A rajt előtt a riválisok abban reménykedtek, hogy elmarad a Mercedes-pilóták párharca, mert a címvédő brit Lewis Hamilton az élről, csapattársa, a pontversenyt vezető német Nico Rosberg váltócsere miatti büntetése után csak a hatodik helyről rajtolhatott. Aztán a 71 körös verseny 21. körében Hamilton a gumicsere után már Rosberg mögé jött vissza. A két mercedeses versenyző hatalmas küzdelmében sokáig Rosberg állt nyerésre – volt, hogy több mint két másodperccel is vezetett –, azonban egyetlen kisebb hiba elég volt ahhoz, hogy Hamilton a hajrára megközelítse. Az utolsó körben aztán a brit versenyző megpróbált előzni, ám a német kétségbeesetten védekezett, s összeért a két autó. A balesetből Hamilton jött ki jól, végül elsőként haladt át a célvonalon, míg az első szárnyát elveszítő Rosberget még Max Verstappen (Red Bull) és Kimi Räikkönen (Ferrari) is megelőzte.
A csapattársak ütközéséről megoszlottak a vélemények. Hamilton szerint ő nem hibázott: „A külső íven próbáltam előzni, amikor Nico elfékezte magát, s ezért autója az enyémbe csapódott. Nem értem, miért fütyültek ki, amikor én győzni jöttem ide, s ezért mindent meg is tettem. Arról nem tehetek, hogy Nico hibázott.” Rosberg azzal védekezett, hogy a végén a gumik elkoptak, s a fékezéssel is gondjai voltak.
Érthetően bosszús volt Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, mert az újabb ütközés kettős kieséssel is végződhetett volna: „Esztelen cselekedet volt. Rosberg nagyon harcosan védekezett, majdnem mindkét autónk összetört. Ez nem mehet így tovább. Úgy néz ki, mintha egy idióta csapat lennénk. Ennek véget kell vetni!”
Csalódottan ünnepelte huszonkilencedik születésnapját Sebastian Vettel, akit a Ferrari-csapat túl sokáig hagyott versenyezni szuperlágy gumikkal. A négyszeres világbajnok jobb hátsó kerekének gumija a 27. körben szétrobbant, az autó a szalagkorlátnak csapódott, szerencsére a német versenyző nem sérült meg.
Osztrák Nagydíj: 1. Hamilton (brit, Mercedes), 2. Verstappen (holland, Red Bull), 3. Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Rosberg (német, Mercedes), 5. Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 6. Button (brit, McLaren Honda).
A pontverseny állása
Versenyzők: 1. Rosberg 153 pont, 2. Hamilton 142, 3. Vettel (német, Ferrari) 96, 4. Räikkönen 96, 5. Ricciardo 88. 6. Verstappen 72. Csapatok: 1.
Mercedes 295, 2. Ferrari 192, 3. Red Bull 168.