Sport
Mindent elhódított idén a Szolnok
Vízilabda. Csak a szétlövésben dőlt el a férfi Szuperkupa, a zöld-fehérek két negyedet is megnyertek a BL-győztes ellen

A nyáron a Szolnoktól az FTC-hez igazolt Varga Dénes vezetésével azonban a fővárosi csapat kiegyenlített, sőt a hajrában a győzelmet is megszerezhette volna. A 6–6-os döntetlen után következtek az ötméteresek. Négy szolnoki, Alekszics, Prlainovics, Younger és Zalánki belőtte a büntetőt. A Fradiból Jansik Szilárd és Mitrovics nem hibázott, Varga Dénes és Madaras Norbert viszont igen, így a magyar bajnok, kupagyőztes és BL-első megnyerte a Szuperkupát is.
„A mérkőzés előtt mindkét oldalról ment kicsit az altatás – mondta ifjabb Cseh Sándor, a Szolnok edzője. – Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Fradi hetek óta erre a meccsre készült, ugyanúgy, ahogy mi. Éppen ezért vagyok nagyon módon boldog, hogy sikerült. Ezzel mindent megnyertünk, amit csak lehetett az idén, a játékosok partnerek voltak, keményen, fegyelmezetten játszottak.”
Az immáron Szuperkupa-győztes Szolnoki Dózsa szerdán a román bajnok, a bukaresti Steaua ellen játszik Bajnokok Ligája-meccset a Vízilabda Arénában.
LEN Szuperkupa: Szolnoki Dózsa–FTC-PQS Waterpolo 6–6 (3–1, 2–3, 0–0, 1–2), büntetőkkel 10–8. Góldobók: Younger 2, Zalánki, Bátori, Mezei, Prlainovic 1–1, illetve Varga Dénes 3, Mitrovic 2, Vámos 1. Női Szuperkupa: Kirisi (orosz)–UVSE 10–6 (5–3, 2–2, 1–1, 2–0).