Sport
Mérsékelt magyar szereplés
Öttusa. Csupán egy érem a Berlini világbajnokságon
Férficsapatunk gyenge, nyolcadik helyezése után női együttesünkben reménykedhettünk, hogy javít a magyar szereplésen. A fehérvári Kovács Sarolta remekül kezdett, az úszás és a vívás után összetettben vezetett, azonban a lovaglásban nehezen kezelhető lovat kapott, s bár keményen megdolgozott vele, 25 pontot elveszített a pályán. A harmadik helyről rajtolva versenyzőnk a kombinációban nem tudott javítani, sőt hatodikként ért célba. „Sokat dolgozunk a futáson, már jobban megy, de persze nem változik meg minden egy csapásra – nyilatkozta Kovács az MTI-nek. – Az úszással és különösen a vívással elégedett vagyok. Szerintem a lovaglásban megtettem, amit lehetett, bár az utolsó akadálynál az én hibámból vert a ló. Összességében azt mondhatom, hogy kihoztam magamból, ami bennem volt.”
Földházi Zsófia elsősorban rosszul sikerült vívása után a 26. helyről kezdhette a befejező tusát, a lövészetes futásban a második legjobb teljesítményt nyújtotta, s feljött a 13. helyre. Ez pedig azt jelentette, hogy a a magyarok csak két fővel szerepeltek a döntőben, de így is a csapatversenyben Lengyelország és Németország mögött bronzérmet nyertek.