Sport
Mélyponton a sérült magyar torna
Mert milyen szégyen lett volna egy olyan hazai világverseny, amelyen versenyzőink csak statisztaszerepet játszanak. Mert az ezen a héten zajló kanadai világbajnokságon egyetlen versenyzőnk sem jutott még a szerenkénti döntők közelébe sem. Ebben persze közrejátszott, hogy több élversenyzőnk megsérült. Az olimpiai bajnok Berki Krisztián vállműtétje miatt el sem utazhatott Montrealba, mögötte pedig – a szerény vb eredmények szerint – nagyon gyenge a hazai élmezőny. Sóvágó Lajos szövetségi kapitány ugyan elmondta, nem voltak döntős álmaik, de bíztak abba, hogy sikerül versenyzőinknek hibátlanul bemutatniuk a gyakorlatukat, de ez nem igazán ment. A kapitány szerint a fizikai felkészültség terén is mutatkozik lemaradás a magyar csapatban, emiatt is sokat rontottak. Ezúttal a nők sem tudták megmenteni a bukástól a magyar tornát, mert az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia felkészülését bokasérülés és csonthártyagyulladás nehezítette, s ez meglátszott a teljesítményén, összetettben csak 29. lett. A tehetséges Dévai Boglárka a helyszínen sérült meg, ezért a világkupaszéria-győztes szombathelyi tornász ugrásban nem tudott a kellő lendülettel nekifutni, ezért levonást kapott, és a 14. helyen végzett. Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint a női szakágban az a cél, hogy ebben az olimpiai ciklusban a csapat kiharcolja az olimpiai szereplés jogát. Ám egy év elmúlt a ciklusból, s együttesünk nem közelebb, hanem távolabb került a tokiói olimpiától. A montreali világbajnokság eredményein nem látszott, hogy az elmúlt években a torna is élvezheti a kiemelt sportágak állami támogatását.