Sport
Mély gödörbe kerültek Ancelotti galaktikusai
Labdarúgás. Az Atlético madrid a hajrában nyerte meg a városi rangadót

Atlético-öröm, a győztes gólt szerző Turant (felül) ünneplik (Fotó: Reuters/Juan Medina)
Ronaldóék a Santiago Bernabéu Stadionban 2–1-es vereséget szenvedtek a városi rivális Atlético Madridtól szombat este. A Real Madrid anyagi erejéhez képest „szegény” városi riválisnak számító Atlético története során először büszkélkedhet azzal, hogy sorozatban kétszer győzött a bajnokságban a Bernabéuban.
A kínos, 2–1-es vereség után Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője elmondta, hogy a második félidőben lassan játszott a csapata, s támadásban nem voltak elég agresszívak. Az olasz szakember szerint nem a 4-3-3-as felállás miatt nem eredményesek, hanem mert egyelőre nem futballoznak kellő intenzitással. A szakvezető megvédte a kapuslegendát, Iker Casillast - aki továbbra is „világbajnoki” formában véd - , mert a vezetőedző szerint Arda Turan győztes gólja a kapufa mellett vágódott a hálóba, s ilyenkor sohasem a kapus a hibás. Casillas nagyon diplomatikusan nyilatkozott: „A közönségnek mindig igaza van. A pályán mutatott jobb teljesítményemmel válaszolok a kritikákra. Sajnos sok gólt kapunk rögzített szituációkból, és bár közösen hibáztunk, felelősnek érzem magam, mert nekem kell elosztanom a játékosokat ezeknél a helyzeteknél.”
Bár szombaton Cristiano Ronaldo jegyezte a Real egyetlen gólját, nem csupán ezzel került be a hírekbe. A brit Daily Mail szerint a Chelsea után a Manchester United is megkörnyékezte a csatárt: a portugál csillag heti 500 ezer fontos fizetésért állítólag hajlandó lenne elhagyni a „királyi gárdát” és visszatérni a Unitedhez. Az AS Monacótól megszerzett Radamel Falcao 390 ezret keres az Old Traffordon.
A spanyol bajnokságot egyébként a nagy rivális Barcelona vezeti, amely szombaton, ha nehezen is, de Neymar két góljával legyőzte az Athletic Bilbaót. Luis Enrique vezetésével, úgy tűnik, megújul a katalán csapat, amelyik eddig még nem kapott gólt a bajnokságban.