Sport

Megvonták az egymillió forintos fizetést az Amerikába távozó Shane Tusuptól

Bonyolódik Hosszú ügye

Hivatalosan is közölte a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka a Magyar Úszószövetséggel, hogy már nem férje, Shane Tusup az edzője.

Ezzel lezárult a hónapok óta tartó ügy egy része, mivel az amerikai szakembernek – aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik –  nincs válogatott úszója, így hivatalosan is kikerült a kiemelt edzőprogramból, s nem jár neki a kiemelt edzőknek járó állami egymillió forint. Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társaságának sportigazgatója az M4 Sportnak  elmondta, hogy az amerikai edző és Hosszú Katinka szakmai útja május 24-én hivatalosan is elvált. Így a társaságnál Tusup helyét a kiemelt edzőprogramban átveheti egy másik szakember, akinek szintén járhat kiemelt állami fizetés, viszont erre vonatkozóan a Magyar Úszószövetség tehet majd javaslatot. Hosszú klubjának, az Iron Aquaticsnek a Duna Arénával kötött használati szerződése tegnap éjfélkor lejárt, de a klub úszói valószínűleg maradhatnak a Duna Arénában. Kiss Kinga,  az Iron Aquatics sajtófőnöke elmondta, hogy szerintük a szerződésük június 30-ig érvényes, és folynak a tárgyalások a létesítményt üzemeltető Budapest 2017 Kft. vezetőivel.