Sport

Még kardot ránt a nyolcvanéves Pézsa Tibor

Vívás

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötte Pézsa Tibor olim­piai és világbajnok kardozót, vívóedzőt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

A versenyzőként és edzőként is sikeres Pézsa szerint a vívásban is három feltétel kell a sikerhez: az első a képzett mester, a második a tehetséges tanítvány, aki aláveti magát az edzője irányításának, a harmadik pedig olyan közeg, amely biztosítja a tökéletes edzésmunka feltételeit. „Ha ezek közül akár csak az egyik láb is hiányzik, felborul a szék” – hangsúlyozta Pézsa, aki nyolcvanévesen is tevékeny, 2005 óta vezeti a városmajori vívóakadé­miát, tavalytól pedig a női kardválogatott vezetőedzője is. „Hála istennek és a sportnak még bírom a tempót, sőt ha a versenyző azzal a kifogással jön, hogy ezt nem lehet megcsinálni, hát megmutatom neki, hogy lehet. Sokat számít, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, s az is fontos, hogy fiatalok között vagyok, és ez frissen tart.”