Még csalt is, hogy vasárnap edzhessen

Több mint tíz métert javított a diszkoszvetés országos csúcsán, s 60,28 méteres eredményével még mindig aranyérmes lehetne az országos bajnokságon Kontsek Jolán, aki ma ünnepli 75. születésnapját. Az olimpiai bronzérmes dobó arra a legbüszkébb, hogy testnevelőként sok száz gyerekkel szerettette meg az atlétikát.

– Mit szól hozzá, hogy öt magyar atléta érmet nyert az ifjúsági olimpián?
– Nagyon örültem neki. Az atlétákkal nem tartom ugyan a kapcsolatot, vagy inkább ők nem tartják velem, de azért képben vagyok. Halász Bence sikere azt mutatja, hogy lesz, aki Pars Krisztiántól átvegye a kalapácsot. De lovaglásban és vízilabdában is napra kész vagyok, mert tizennyolc éves Laura unokám lovagol, a tizenhat éves Ádám pedig vízilabdázik, nemrég igazolt át a Vasasba.

– Hogy lehet, hogy az unokái nem követték a példáját, s nem az atlétikát választották?
– Katalin lányom is próbálkozott a diszkoszvetéssel, de edzőként láttam, hogy nem hatalmas tehetség. Így aztán röplabdázó lett, amit nagyon szeretett. Férjemnek, Kleiber Ferencnek voltak lovai, Apajpusztán tartottuk őket. Laura szereti a lovakat, gyerekkora óta lovagol. Persze jobban örültem volna, ha atléta lesz, mert a díjugratás nagyon költséges sport, és az eredményességet döntően befolyásolja a szülök pénztárcája. Ádám úszott, majd beleszeretett a vízilabdába. Az adottsága megvan hozzá, mert száznyolcvanhat centi magas, kilencven kiló, és balkezes. A legnagyobb szurkolója vagyok.

– Az ön kezébe hogyan került hatvan éve a diszkosz?
– Véletlenül. A pesti Fáy András Gimnáziumba jártam, s egy délutáni sportfoglalkozáson a fiúk diszkoszt dobáltak. Én egy pálya szélére esett diszkoszt visszadobtam, amire Szabó Zoltán testnevelő felfigyelt. Azt mondta, hogy érdemes lenne kipróbálnom. A középiskolás bajnokságon már az élmezőnyben végeztem. Hívtak a Dózsába, és aztán harmincnégy évig ott versenyeztem, később ott is edzősködtem.

– Egy fiatal lány számára mi volt a varázsa a diszkoszvetésnek?
– Hogy mennyire megszerettem, arra elmondok egy estet. Evangélikus családban nőttem fel, s apám megkövetelte, hogy vasárnap délelőtt a Deák téri templomba menjek istentiszteletre. Igen ám, de ekkor edzés is volt Újpesten. Ezért korán elmentem a templomba, megnéztem az aznapi evangéliumot. A villamoson ezt elolvastam a Bibliában. Így ha apám délután rákérdezett, el tudtam mondani, miről beszélt a lelkész.

–   És soha nem bukott le?
–   De, egyszer. A nagynéném elárulta ugyanis, hogy nem látott a templomban. Kínos volt, de akkor már a szüleim is kezdték belátni, hogy nekem mennyire fontos a sport.

– Súlylökésben és gerelyhajításban is eredményes volt, miért a diszkosz lett a fő száma?
– Mert abban voltam a legeredményesebb, 1960-ban diszkosszal magyar bajnok lettem, s ezután még tízszer sikerült győznöm.

– Két álomhatárt túldobott, az ötven és a hatvan métert is. Edzőként hogyan látja, miért sikerült több mint tíz métert javítania a magyar csúcson?
– Mert kitűnő edzőim Simonyi Gábor, majd Harmati Sándor segítségével sikerült tartanom a lépést a nemzetközi élmezőnnyel. Sajnos a lábam nem volt erős, ezért a kelleténél kevesebbet tudtam erősíteni, de hosszú kezem van, s gyors voltam, ami a diszkoszvetésben is igen fontos. Kétszer is megnéztem a zürichi Európa-bajnokság női diszkoszvetését a tévében. Azt láttam, a mostani érmesek sem jobbak technikailag, csak sokkal erősebbek, mint amilyenek mi voltunk.

– Mikor jelent meg a dopping a dobóknál?
– Hála Istennek engem elkerült. Persze már a hatvanas években is pletykáltak arról, hogy fiúk ezt-azt vesznek és szednek. De én örültem, ha nejlonharisnyát tudtam venni magamnak külföldön. Persze, azt is hallottuk, hogy a riválisok doppingolnak. De, hát mit tehettünk volna ez ellen? Azóta is tart a gyógyszergyárak és az ellenőrök folyamatos háborúja, és a csatákat legtöbbször a gyárak nyerik.

– Első olimpiáján, Tokióban hatodik lett, négy év múlva Mexikóba már esélyesként utazott ki.
– Igen, mert 1967-ben megnyertem az előolimpiát Mexikóvárosban, majd ötvennyolc méter fölé jutottam. Aztán esőisten elsiratta a diszkoszvetést az olimpián, hatalmas felhőszakadásban rendezték meg a számot. Emiatt a versenyt háromszor félbe is kellett szakítani. Balszerencsémre bokáig érő vízben dobtam, így a végén annak is örültem, hogy legalább bronzérmes lettem.

– Fél évszázada anyagilag mennyire voltak megbecsülve?
– Sehogy! Az olimpián napi négy dollár napidíjat kaptunk. Viszont az nagy vonzereje volt a sportnak, hogy a vasfüggöny mögül bejárhattuk a világot. Ha nem vittük túlzásba, még a csencselést is elnézték. A mexikói olimpia slágere például a farmernadrág volt. Az aranygépen olyan nagy volt a túlsúly a több száz farmer miatt, hogy a csomagokat másik gép szállította haza.

– Edzőként is nagyon sikeres volt, mégis korán befejezte az utódok nevelését. Miért?
– Szerettem az edzői munkát, s tanítványaim közül a gerelyhajító Malovecz Zsuzsa és a súlylökő Herth Hajnalka országos bajnok lett. Hetvenegytől testnevelő tanárként dolgoztam az újpesti, Megyeri úti általános iskolában, s ezt is rettentően imádtam. Versenyzőként, majd edzőként sem voltam vasárnap soha otthon, ezért egy idő után a családom miatt úgy döntöttem, hogy befejezem az edzősködést.

– Nem bánta meg?
– Nem, mert így talán többet tudtam tenni az atlétikáért. Harmincnyolc évig tanítottam az iskolában, ahol nagyon eredményes sportélet folyt. Sok diákkal szerettem meg a sportot, az atlétikát. Ez pedig sokat ér.

– Hogyan ünnepli a hetvenötödik születésnapját?
– A hetvenedik születésnapomat a tanítványaim körében ünnepeltem, vagy ötvenen összejöttünk. Most nem lesz nagy felhajtás, családi körben ünneplünk, majd még meglátjuk, hogyan.

– Mi az, amire vágyik, amit még el szeretne érni?
– Semmilyen tekintetben nem vagyok és nem is lehetek elégedetlen. Hála istennek még jó erőben vagyok. Ebben nagyon sokat segít a kerti munka a telkünkön. Egyébként pedig az egyszerű, de fontos dolgokra vágyom. Így például arra, hogy legyen béke a világban, s legyen békesség az országban, az emberek lelkében. És hogy egészségesek legyünk… Tudja, nekem már a legnagyobb boldogság, amikor az unokáimnak főzök, és Ádám az ebéd után jóllakottan feláll, nyújtózkodik egy hatalmasat, aztán átölel és azt mondja: „Imádlak, mama!” Hát mi van, ami ennél többet ér?

---

Pályakép

Kontsek Jolán
Született: 1939. augusztus 29., Budapest.
1955-től a Budapesti Dózsa, illetve az Újpesti Dózsa dobóatlétája volt, 1960-tól szerepelt a válogatottban. Tizenöt alkalommal javította meg diszkoszvetésben az országos csúcsot, ő az első magyar női diszkoszvető, aki túldobta az ötven (1960), majd a hatvan (1971) métert. Legjobb eredményei: olimpián 3. (1968) és 6. helyezett (1964), Európa-bajnokságon bronzérmes (1962), valamint Universiade-győztes (1965).