Sport
Még a betegség sem lehetett akadálya a magyar sikernek
Kézilabda. Felülmúlva a várakozásokat, a magyar férfiválogatott kiverekedte magát a jövő évi világbajnokságra – Hiába voltak esélyesebbek, fotelből nézhetik a vb-t a szlovénok
A jövő évi világbajnokságon való részvétel azért is igen fontos, mert a torna győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.
„A magyar férfi kézilabdázás jövője szempontjából nagyon fontos sikert arattunk – nyilatkozta Ljubomir Vranjes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Két nagyon nehéz meccset játszottunk egy nagyszerű csapat ellen. A veszprémi visszavágó első félidejében jól játszottunk, majd elfáradtunk, nyomás alá helyezett minket az ellenfél, de a közönség átsegített bennünket a nehéz helyzeteken. Több játékos is betegséggel küzdött a héten, de fantasztikusan küzdve kiharcoltuk a vb-részvételt. Ezért is nagyon büszke vagyok a játékosaimra.”
A továbbjutásban jelentős szerepe volt a sérülés után remekül játszó, a visszavágón hét gólt dobó Lékai Máténak és a válogatottba visszatért Nagy Lászlónak, aki védekezésben és irányítóként is jeleskedett. Az első meccsen és a visszavágón is remek teljesítményt nyújtott kapus, Székely Márton úgy fogalmazott, borzasztóan nehéz meccsen vannak túl, a védekezésüket pedig hihetetlennek nevezte. „Volt olyan szlovén támadás, amikor nem is láttam a labdát, mert kiválóan sáncoltak a társak. De gratuláció jár a szlovénoknak is, hiszen a második meccsen ők nyertek, de mi jutottunk ki a vb-re, ami óriási boldogság. Köszönöm a csapatnak az élményt és a közönségnek a fantasztikus buzdítást” – nyilatkozta a Tatabánya kapusa.
Az előző világbajnokságon bronzérmes szlovénok szövetségi kapitánya, Veselin Vujovic elmondta, a koperi ötgólos vereséggel nagyon nehéz helyzetbe kerültek, lehetetlen küldetésnek tűnt Veszprémben, ebben az ízig-vérig kézilabdás városban ledolgozni a hátrányukat.
„A tervünk az volt, hogy hatvan percen át küzdünk, és középen rendkívül keményen védekezünk. Ennek jelentős része megvalósult, végül néggyel sikerült győznünk, de ez sajnos nem volt elég. Sok szerencsét kívánok a magyaroknak a világbajnokságon” – fogalmazott a szlovén kapitány.
A vb-t január 9. és 27. között rendezik Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, valamint Koppenhágában és Herningben. Dánia és Németország csapata házigazdaként, Franciaország címvédőként automatikusan tagja a vb-mezőnynek, és kijutott már Magyarország, Macedónia, Svédország, Ausztria, Izland, Norvégia, Oroszország, Spanyolország, Angola, Egyiptom, Tunézia, Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság és Japán is. A csoportkör sorsolására június 25-én kerül sor Koppen-
hágában.
Gólerős balátlövőt igazolt a Veszprém
Kétéves szerződést kötött Borut Mackovsek szlovén válogatott balátlövő a Veszprém férfi kézilabdacsapatával. A 25 éves Mackovsek elmondta: sok barátja szerepel a veszprémieknél, és egy álma vált valóra azzal, hogy Európa egyik legjobb csapatában játszhat. A veszprémiek hívására a játékos a Celjét hagyta el, de profi karrierje során Szlovénián kívül megfordult már Németországban (Hannover, ThSV Eisenach) Fehéroroszországban (Dinamo Minszk) és Franciaországban (Montpellier). A játékos 2011-ben mutatkozott be a nemzeti együttesben, s azóta 88 mérkőzésen 194 gólt szerzett. Mackovsek a magyarok elleni vb-selejtező veszprémi visszavágóján hat gólt lőtt.