Sport
Már a pályázattal is nyerhet Budapest
Párbeszéd az olimpiáról. Az optimista Kovács Antal szerint Magyarország kitűnő házigazdája lenne a 2024-es nyári játékoknak

Kovács Antal (Fotó: Nagy Balázs)
– Száz nappal a riói olimpia előtt hogyan látja a magyar élsport helyzetét?
– Már a jelen is biztató, a jövő pedig még sikeresebb lehet. A magyar kormány valóban stratégiai ágazatként támogatja a sportot, amely soha nem tapasztalt fejlődés előtt áll. Persze nagyon mélyről indultunk. A rendszerváltozás után a klubok elszegényedtek. Nálunk, Pakson a nyolcvanas években harminc főállású edző dolgozott, most kettő ilyen van a klubban. Nagyon fontos az edzőképzés, hogy legyenek szakemberek, akik a fiatalokkal foglalkozni tudnak.
– Az eredményességben mikor lesz felismerhető a kiemelt sportágak milliárdos támogatása?
– Szerintem a nyugodt olimpiai felkészülés már a sikeres londoni szereplésben is megmutatkozott. A sportági fejlesztések hatására az alapok már kiszélesedtek, és ez a mennyiségi növekedés néhány év múlva a minőségben is jelentkezni fog.
– Ezek szerint a 2024-es olimpiára már nagyon erős csapatunk lehet?
– Igen, és a fejlődést jelentősen befolyásolhatná, ha jövőre Budapest elnyerné a 2024-es olimpia rendezését. Ezzel az egész ország jól járna, mert az egyébként is szükséges infrastrukturális fejlesztéseket felgyorsítaná. Sokan azt mondják, jár nekünk ez az olimpia, mert a legsikeresebb országok közül egyedül hazánk nem rendezett még. De ezért nem fognak ránk szavazni. Én nem ebből indulnék ki, hanem abból, hogy Magyarország kitűnő házigazdája lenne a nyári játékoknak, Budapest pedig egy igazi unikum.
– Mi a véleménye a riválisokról, Párizsról, Rómáról és Los Angelesről?
– Nagyon erős mezőny! Már az hatalmas reklámot jelent a magyar fővárosnak, hogy ilyen világvárosokkal egy listán szerepel. Veszélyes ellenfél Los Angeles, mert tudjuk, hogy az amerikaiak érdekérvényesítő képessége nagyon erős, Párizs pedig Londonnal szemben döntős volt. A mi esélyünket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda 2020-as programja segítheti. Ha jövőre újra egy megapolis nyer, akkor az egész Agenda 2020 csak egy lózung volt.
– Hogyan győzhetjük le ezeket a világvárosokat?
– Csak széles körű összefogással. Éppen az olimpiai rendezés lehet egy olyan fontos nemzeti cél, amely egy zászló alá terelné a jelenleg széthúzó pártokat. A Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatójaként tapasztaltam, hogy ha egy beruházás körültekintően meg van tervezve, az anyagi feltételek biztosítottak, akkor kiváló szakembergárdával szinte lehetetlennek tűnő dolgokat is meg lehet valósítani. A barátaim szerint betegesen optimista vagyok, pedig sokszor igazam lesz. Nagyon remélem, hogy ebben az ügyben is!