Sport

Magyar vegyes páros is indul

A szinkronúszók a városligeti medencében versengenek az érmekért – Újonc lesz a 32 éves Goschy Miklós a vb-n

Először adódik lehetőség a szinkronúszó vegyes párosok számára, hogy bizonyítsanak a masters világbajnokságon. Mivel vegyes párosunk is nevezett, először láthatunk nagy világversenyen férfi szinkronúszót magyar színekben: Goschy Miklós Radványi Dórával indul a városligeti versenyen.

Radványi-Goschy
Radványi Dóra és Goschy Miklós az élmezőnyben akar végezni (Forrás: FINA)

A 32 éves Goschy Miklós négy éve kezdte a szinkronúszást, miután megismerkedett a sportági szövetség néhány tagjával, akikkel barátságot is kötött. Komolyra 2014-ben fordult a helyzet, azóta intenzívebben edz a napi nyolc óra munka mellett – ő lesz a budapesti világbajnokság magyar férfi indulója.

A SYNUS SC versenyzője elmondta, Radványi Dóra és Hevesi Réka tapasztalata nagyon sokat jelent számára, már csak azért is, mert ebben a sportágban a világversenyekre eljutó versenyzők többnyire már tíz-húsz éve szinkronúsznak, és a legtöbb masters versenyzőnek is hasonlóan nagy a tapasztalata, s ezt a hátrányt pedig be kell hozni.

Goschy edzője Szőke Zsuzsanna, aki több mint 25 éve tanít szinkronúszást, de segíti a vegyes páros munkáját Madarász Fruzsina és Simon Bernadett is. Mindannyian azon dolgoznak, hogy Miklós technikai tudása fejlődjön, ebben van ugyanis még némi lemaradása az élmezőny mögött. „Februárban döntöttük el, hogy indulunk a masters vb-n – nyilatkozta Goschy a Bp2017 Médiának. – Dórinak volt nagy vágya, hogy valami újat kipróbálhasson. Ő régóta szinkronúszik, de velem ez teljesen más kihívás a számára. Egy héten hatszor edzünk, s ez nagyjából heti 18-20 órát jelent a felkészülés kezdete óta. A szárazföldi bemelegítés mellett a kűr gyakorlása is először szárazföldön történik, ezután jön a vizesedzés. Úgy érzem, a fejlődésem nagyon látványos, az elmúlt évek alatt összesen nem edzettem annyit, mint most az elmúlt négy hónapban.”

A szinkronúszás versenyszámait a budapesti masters világbajnokságon augusztus 7. és 13. között rendezik, a vegyes páros technikai kűrjeit 9-én, szabadprogramjait pedig a zárónapon, 13-án nézhetik meg az érdeklődők.