Sport
Magyar párharc az aranyért Monacóban
Úszás. A világ legjobb hosszútávúszói Balatonfüreden versenyeztek – Betegség miatt több indulónk gyengélkedett

A hosszútávúszásban a rajt nem befolyásolja a végeredményt, egy kis móka is belefér az indulásba. A tíz kilométeres verseny végén a szinte végig vezető német Florian Wellbrock (képünkön) ünnepelhetett (Forrás: Magyar Úszószövetség)
A december óta edző nélkül készülő háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ugyan messzi van még csúcsformájától, de egyre jobban szerepel a nemzetközi viadalokon. Egy hete ugyan kikapott 400 m vegyesen három századdal a brit Hannah Mileytól, de Monacóban 4:38.46 perces idővel csapott célba, míg honfitársa, Jakabos Zsuzsanna 4:41.45-tel a második lett. Hosszú emellett 200 méter háton bronzérmes lett, a szám olimpiai ezüstérmese 2:12.44-es időt úszott. „Jól ment a mai nap itt, Monacóban – írta honlapján Hosszú –, kétszer is sikerült dobogóra állnom. Az áldozatnak a viszontagság rossz.
A harcosnak a nehéz idők jelentik a fejlődés lehetőségét. Előrelépés és növekedés.” A férfimezőnyben Balog Gábor 100 háton szerzett ezüstöt (55.57).
Itthon a Magyar Úszás Napján rendezték meg a nyílt vízi úszók világkupaversenyét Balatonfüreden. A férfiak versenyében a német Florian Wellbrock szinte végig vezetve, rendkívül magabiztos győzelmet aratott, a második helyen a szám olimpiai és világbajnoka, a holland Ferry Weertman végzett, míg a harmadik a francia Axel Raphael Reymond lett. A legjobb magyar a 18. helyen célba csapott Huszti Dávid lett, valamint a 19. Székelyi Dániel – aki ínhüvelygyulladással küzdötte végig a viadalt –, így a világkupa és a tavalyi világbajnoki eredményei miatt „védett” Rasovszky Kristóf mellett ők utazhatnak a glasgow-i Európa-bajnokságra. Utóbbi múlt szombaton Setúbalban világkupa-versenyt nyert, azonban Portugáliában Olasz Annához hasonlóan megbetegedett, s Balatonfüreden a verseny végére elkészült erejével.
A nők versenyét elképesztő hajrával a 25 km-en olimpiai címvédő brazil Ana Marcela Cunha nyerte, Novoszáth Melinda 12.-ként ért célba. „Hihetetlenül boldog vagyok, Balatonfüredet imádom, itt csupa jó dolog történik velem. Nagyon jól ment ma az úszás, végig működött, amit elterveztem, így sikerült az idén először végre aranyérmet szereznem” – lelkendezett Cunha.