Sport

Luka Doncic lenyűgözte Nowitzkit

Félelem nélkül játszik, hihetetlen, mikre képes már ennyi idősen – dicsérte a Dallas fiatal sztárját a német legenda

Bár a Dallas Mavericks meglehetősen rosszul kezdte a szezont - tizenegy találkozóból mindössze háromszor hagyták el győztesen a pályát – fiatal sztárjuk, Luka Doncic játékára nem lehet panasz: a 19 esztendős szlovén irányító 20,2 pontot átlagol meccsenként, az előzetes várakozásoknak megfelően gyakorlatilag azonnal vezérévé vált a csapatnak. A texasiak német legendáját, Dirk Nowitzkit lenyűgözte Doncic korát meghazudtoló magabiztossága és széles technikai repertoárja. A rutinos erőcsatár szerint az ifjú klasszisnak gyakorlatilag nincs gyenge pontja, ráadásul a ligában mostanság uralkodó játékstílus is abszolút fekszik neki, így ha fejlődése töretlen marad, számára a csillagos ég lehet a határ.

doncic nowitzki
Mellettem az utódom: a karrierje végéhez közeledő Dirk Nowitzki (jobbra) visszavonulása után Luka Doncic lehet a Dallas első számú vezére. Fotó: Glenn James/AFP/Getty Images
Nowitzki már 21. idényét tölti az NBA-ben, igaz, tavaszi műtétje után elhúzódó bokaproblémái miatt a jelenlegi szezonban még nem lépett pályára. Két évtizedes karrierje során Michael Jordantől Kobe Bryanten át LeBron Jamesig számtalan zsenivel nézett farkasszemet a pályán, így ha valakit dicsér, arra biztosan érdemes odafigyelni. Luka Doncic esetében pedig nem fukarkodott az elismerő szavakkal:

„Már most olyan, mint egy ravasz veterán – ahogy lát a pályán, ahogy olvassa az elzárás-leválásos szituációkat, ahogy viselkedik a parketten és azon kívül. Jól dob középtávolról, a San Antonio ellen úgy vert be négy magas ívű ziccert, mintha a világ legkönnyebb dolga lenne. A visszalépős triplái is működnek. Olyan dolgokat képes megcsinálni 19 évesen, ami egyáltalán nem jellemző egy ennyi idős srácra” - nyilatkozta Nowitzki a New York Timesnak.

A 2011-es NBA-nagydöntő legértékesebb játékosává választott legenda fényes jövőt jósol a nyári draft harmadik helyén kiválasztott Doncicnak: „Egyszerűen nincsenek hiányosságai: ha az elzárás-leválásnál nem mész ki rá, jön a hármas, ráadásul sokkal jobban dob kintről, mint vártam volna. Ha letámadod, akkor meg megver betörésből, emellett még passzolni is tud. Lenyűgöző, mire képes már ilyen fiatalon, a határ a csillagos ég számára”

Habár mindketten az öreg kontinensről jöttek, Doncic helyzete Nowitzki szerint egészen más, mint az övé volt: „ Luka 14 éves kora profi sportoló, látszik is rajta, már most nagyon magabiztos, a csapat vezéreként viselkedik, akár egy igazi veterán. Remekül kijövünk, jó srác, de egyelőre nem igazán kérdez, inkább csak játssza a saját játékát – dicsérte a tinédzserkorú zsenit a német.

„Bennem nem volt meg ez a magabiztosság, ez a lazaság, mikor az NBA-be jöttem” - tette hozzá önkritikusan Nowitzki. „Abban sem voltam biztos, hogy meg tudom majd állni a helyem a ligában. Ő teljesen más, meg van róla győződve, hogy sikerülni fog neki, ennek megfelelően is viselkedik. Nincs benne félelem”

A 40 esztendős kosaras úgy véli, a jelenleg uralkodó játékstílus is Doncicnak kedvez: „Amikor én idekerültem a ligába 20 éve, az egész játék fizikálisabb volt. A magas emberek a nyakadra másztak, nem hagytak élni, ma meg mindenre faultot fújnak a bírók. A mostani szabályok mind Luka malmára hajtják a vizet, össze sem lehet hasonlítani a helyzetet a húsz évvel ezelőttivel”