Sport
Lionel Messi ötödször nyerhet
Labdarúgás. Megvannak az aranylabda jelöltjei
Európa három sztárcsapatából, a Barcelonából, a Real Madridból és Bayern Münchenből tizenhatan kerültek fel a FIFA-aranylabdára jelölő huszonhármas listára. A múlt szezonban triplázó, azaz a spanyol bajnokságban (La Liga), a kupában és a Bajnokok Ligájában is győztes FC Barcelona hat játékosa van ott a legjobbak sorában. Közülük a legnagyobb esélyes ezúttal is Lionel Messi, aki most az ötödik aranylabdáját is elnyerheti. Ahhoz képest, hogy a Real Madrid az elmúlt szezonban nem nyert semmit, öt futballistáját is nevezték. Így Cristiano Ronaldót, akinek viszont trófeák nélkül kevés az esélye a címvédésre. Josep Guardiola irányításával a Bayern München „csak” a Bundesligát nyerte meg – a BL-elődöntőben a Barcelona verte ki 5-3-as összesítéssel –, ám így is öt játékosa van az elitlistán. Meglepő, hogy csak egy-egy brazil és spanyol futballistára lehet szavazni, viszont három-három németre és argentinra és két-két belgára és chileire.
A FIFA-tagállamok válogatottjainak szövetségi kapitányai, csapatkapitányai, valamint az országok delegált újságírói a jelöltekre október 26. és november 20. között adhatják le szavazatukat. A FIFA november 30-án jelenti be, hogy melyik három futballista maradt versenyben. A FIFA-gálát – amelyen kihirdetik a győztest – január 11-én rendezik a zürichi kongresszusi központban.
A 2015-ös FIFA-aranylabda 23 fős listája: Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Karim Benzema (francia, Real Madrid), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Eden Hazard (belga, Chelsea), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain), Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Toni Kroos (német, Real Madrid), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Javier Mascherano (argentin, FC Barcelona), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Thomas Müller (német, Bayern München), Manuel Neuer (német, Bayern München), Neymar (brazil, FC Barcelona), Paul Pogba (francia, Juventus), Ivan Rakitic (horvát, FC Barcelona), Arjen Robben (holland, Bayern München), James Rodríguez (kolumbiai, Real Madrid), Alexis Sánchez (chilei, Arsenal), Luis Suárez (uruguayi, FC Barcelona), Yaya Touré (elefántcsontparti, Manchester City), Arturo Vidal (chilei, Bayern München).
Az edzők névsora: Massimiliano Allegri (olasz, Juventus), Carlo Ancelotti (olasz, Real Madrid), Laurent Blanc (francia, PSG), Unai Emery (spanyol, Sevilla), Josep Guardiola (spanyol, Bayern München), Luis Enrique (spanyol, FC Barcelona), José Mourinho (portugál, Chelsea), Jorge Sampaoli (argentin, chilei válogatott), Diego Simeone (argentin, Atlético Madrid), Arséne Wenger (francia, Arsenal).