Sport

Lendületesen, jól rajtoltunk a Világligában

Vízilabda

A csalódást keltő világbajnoki hatodik helyezés után Benedek Tibor szövetségi kapitány több fiatalabb játékosnak is lehetőséget adott a grúzok elleni Világliga-selejtező első fordulójában, Szolnokon.

A magyar válogatott olimpiai és világbajnokai közül többen csak nézői voltak a mérkőzésnek, amelyen csapatunk fiatalos lendülettel két negyed után hatgólost előnyt szerzett. Utána azonban támadásban és védekezésben is néhány pontatlanság becsúszott, így végül az Európa második vonalába tartozó vendégek ellen 17–10 lett a végeredmény. Az újonc Zalánki Gergő két góllal mutatkozott be a felnőttválogatottban, de a legjobb teljesítményt a rutinos Hárai Balázs nyújtotta.

Benedek Tibor szerint látszik, hogy ebből a fiatal csapatból sokan be akarnak kerülni a januári Európa-bajnokságra utazók közé is. Kérdés viszont, hogy nem késő-e az olimpiász utolsó évében fiatalítani, hiszen három hónap múlva a válogatott a riói részvételért csatázik Belgrádban.