Sport
José Mourinhónak van miért idegeskednie
Labdarúgás. A portugál edző pályafutása legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el, amely után tüntettek ellene a Manchester United szurkolói

A Manchester United, ha a számokra hagyatkozunk, történelmi vereséget szenvedett a Spurs ellen a hétfő esti bajnoki mérkőzésen. A két csapat egymás elleni csatájában az utóbbi időben hagyományosan a pályaválasztó teljesít jobban (a mostanit megelőző legutóbbi nyolc mérkőzésen mindig az otthon játszó csapat győzött), már csak ezért is volt meglepő a végeredmény. De még inkább az, ha hozzátesszük: José Mourinho még soha nem kapott ki hazai csapat edzőjeként három góllal. Vagy azt, hogy még soha, egyetlen bajnoki idény harmadik fordulója után sem állt két vereséggel.
Persze, azt, hogy „helyzet van” a Manchester Unitednál, nem a hétfő esti kudarc hozta felszínre. (Amelyről azért említsük meg: az első félidőben nem játszott rosszul a csapat, de aztán összeomlott.) Már a rajt előtt kiszivárogtak hírek arról, hogy Mourinho és a vezetőség között konfliktus támadt, például az átigazolási politika miatt. A brazil Fred kivételével – aki egyébként rengeteget dolgozott a Tottenham ellen, messze a legtöbbet futotta a vesztes oldalon – egyetlen kiszemelt játékos megszerzéséhez sem kapott a portugál megfelelő pénzügyi támogatást. Eredménycentrikussága miatt ő kész, befutott játékosokat akart igazolni, a vezetőség inkább fiatal, s vélhetően olcsóbb játékosokra vágyott. Valószínűleg nem tesz jót a klubon, a csapaton belüli életnek a hangadó világbajnok, Paul Pogba és Mourinho nézetkülönbsége sem, de a legnagyobb probléma – a Vörös Ördögök szempontjából leginkább az, hogy a játékosállomány valóban nem olyan erős, mint a Liverpoolé és a Manchester Cityé, de talán a Chelsea és a Tottenham is acélosabb. Ha pedig így van, akkor a Bajnokok Ligája-szereplést garantáló negyedik helyet sem lesz könnyű megszerezni, az elsőség pedig illúzió.
Zinedine Zidane-t, sőt, Antonio Contét is emlegetik lehetséges utódként, amennyiben Mourinhót menesztené a Manchester United vezérkara. A helyzet talán indokolná ezt, a klub hagyományai szinte kizárják. Még soha nem küldött el edzőt a Manchester United a bajnoki idényben február előtt. A portugál nem kezeli jól a helyzetet, a mérkőzést követő sajtótájékoztatón felemelte a három ujját, aztán kifejtette, hogy ez nem csak azt jelentheti, hogy 3–0-ra kikaptak, hanem, hogy ő már háromszor megnyerte a Premier League-et. Hozzátette: a hivatalban lévő további 19 menedzser összesen mindössze két bajnoki címet számlál. A fogadóirodáknál egyre kevesebb pénzt lehetne arra nyerni, hogy Mourinho kitölti a szezont, ugyanakkor a Guardian azt írta, hogy – a szurkolói tüntetések ellenére – a vezérkar egyelőre nem tervezi a portugál menesztését.
José Mourinho 2016 májusában került a Manchester Unitedhoz, azóta – a semmit sem érő Charity Shieldet is beszámítva – három trófeát nyert. Az elmúlt száz évben a klub edzői-menedzserei közül csak a két óriás, Sir Matt Busby és Sir Alex Ferguson szerzett többet.
Premier League, 3. forduló: Manchester United–Tottenham 0–3.
Serie A, 2. forduló: AS Roma–Atalanta 3–3.
Primera División, 2. forduló: Levante–Celta Vigo 1–2, Athletic Bilbao–Huesca 2–2.
Jamie Vardy és Gary Cahill lemondta a válogatottságot
Jamie Vardy, a Leicester City támadója bejelentette, a jövőben klubkötelezettségeire szeretne összpontosítani, ezért azt kéri, az angol labdarúgó-válogatott összeállításánál többé ne vegyék figyelembe. A 32 éves Vardy az oroszországi világbajnokságon leginkább a kispadról figyelte az angol válogatott mérkőzéseit, s ahogy fogalmazott, ez is befolyásolta a döntését. A húszas évei végén az élmezőnybe berobbanó futballista 26 alkalommal szerepelt az angol nemzeti együttesben és hét gólt szerzett. Hasonlóan döntött Gary Cahill, a Chelsea védője, aki Vardyhoz hasonlóan abban állapodott meg Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal, hogy ha szükség lesz rá, természetesen rendelkezésre áll. Cahill 61-szeres válogatott, néhányszor kapitánya is volt a csapatnak. (BF)