Jöhet a második király Pisontéktól

Nem szakadt el a focitól, Pisont István most a SZAC szakmai igazgatója (Fotó: Varga Imre)

– Tudják a gyerekek a SZAC-nál, hogy ki az edzőjük, ki az a Pisont István?

– A kisebbek a szüleiktől hallottak rólam, a nagyobbak meg nem kellett különösebben bemutatkoznom.

– Példaképnek is tekintik?

– Igen, azt hiszem, felnéznek rám.

– Be szokott szállni játszani?

– Nem, azt nem. Az oktatás a legfontosabb, az elméleti és a gyakorlati. Mindent meg szoktam mutatni a srácoknak, a cselek még mennek, de a térdem már nem jó, műteni kellett.

– Nem hiányzik a játék?

– Dehogynem, nagyon, de ez van.

– Mi az edzői hitvallása?

– A SZAC szakmai igazgatójaként arra kérem a kollégákat, hogy sokat dicsérjenek, a gyerekeknél ugyanis az önbizalom-növelésnek óriási szerepe van. Merje megcsinálni azt, amit tud, és merjen hibázni is, mert ebben a korban még nem baj, ha ront, az is a játék és a tanulás része.

– Önt is így tanították?

– Á, akkor még más volt a világ. Voltak edzőim, de ösztönösen, játszva tanultam meg a futballt. Gádoroson nevelkedtem, a megye II.-es csapatban játszottam először a felnőttek között, majd az NB II.-es Szarvasban három meccset, s már jött is a katonai behívó. Szerencsém volt, hogy a Honvédhoz kerültem. A klub intézője, Szurgent Lajos véletlenül járt felénk, jókat hallott rólam, és megnézett egy meccsen. A kispesti edző, Bicskei Berci emlékezett rám az ifiválogatottból, s mivel a Szurgent jókat mondott rólam, máris a Bozsik-stadionban találtam magam.

– Akkor még az ország legjobb csapata volt a Honvéd, nem tartott attól, hogy nem felel meg?

– Nem. Hamar berendezkedtem Kispesten, könnyen beilleszkedtem. A bundabotrány után voltunk, 1988-ban a fél csapat elment, és kellettek az új focisták, de mindenki bízott bennem, és ez is segített. Nagyon hálás vagyok a Honvédnak és Kozma Misinek, az akkori szakosztály-igazgatónak.

– Cigány származását mindig nyíltan vállalta. Nem érte ezért hátrány, hogy egy szűkebb közösségből jött?

– Nem volt nekem soha ezzel gondom, mindenhol kedvesen fogadtak, ahol játszottam.

– Az Üllői úton nem igazán. Ott kia­bálták először a kilencvenes évek elején, hogy Pisont István a legnagyobb cigány. Mit érzett akkor?

– Nagyon nehéz volt feldolgozni. Szinte gyerekként kerültem Pestre, gyönyörű képem volt a fociról és a világáról, és persze naiv is voltam. Aztán ez a hirtelen támadás megviselt lelkileg. Aztán más kluboknál is rázendítettek.

– Később hozzászokott?

– Azt azért nem. Gondoltam, na már megint kezdik, de tény, az elején jobban fájt. Kicsit mindig zavart, de a játékomat nem befolyásolta. Ugyanakkor rengetegen mellém álltak, sokan megvédtek, köztük a média is.

– Majd a Honvéd-szurkolók átköltötték Pisont István a legnagyobb királyra.

– Igen. Óriási energiát adtak nekem ezek az emberek. Nem is tudom kifejezni nekik a hálámat.

– Majd aztán dal is született, a Bëlga nevű együttes számába is belekerült, hogy ön a legnagyobb király.

– El sem hittem. Soha nem találkoztam ezekkel a srácokkal. Talán Honvéd-drukkerek. Aranyosak, annyi szent.

– Sokáig nem kellett elviselnie a támadásokat, mert huszonnégy évesen légiósnak állt. Könnyen ment a beilleszkedés külföldön?

– Igen, egyedül Németországban voltak gondok. Az Eintracht Frankfurtnál nem úgy mentek a dolgok, ahogyan vártam. Nem sikerült a beilleszkedés, igaz, nem is segítettek. A rossz kezdés után két klikkre szakadt a csapat: németekre és légiósokra. A közeg és az edzők sem voltak jók.

– Détári Lajos frankfurti öröksége nem nyomasztotta?

– Nem. Nagyra becsülték Dömét, de nem hasonlítottak hozzá. Nem ezzel volt a gond. A két rossz edző után jött a kiváló pedagógiai érzékű Jörg Berger, vele megindultunk felfelé, nála ment a játék is, de véget ért a bajnokság.

– Ha kezdett belelendülni, akkor miért ment vissza Izraelbe?

– Az edző marasztalt, és sokat agyaltam is, végül elmondtam Bergernek, nála szívesem maradnék, de mi van akkor, ha őt hirtelen kirúgják, s nekem meg megint jön a vegetálás. A Hapoel Tel-Aviv nagyon meg akart szerezni, és Halmait is akkor vitték oda. Szóval a frankfurti egy év vége jó volt, de éreztem, lépnem kell.

– Megbánta a lépését?

– Nem, mert óriási élményekben volt részem a Hapoelnél. Az UEFA-kupában a negyeddöntőig meneteltünk, kivertük többek között a Lokomotív Moszkvát, a Parmát, a Chelsea-t, csak az AC Milan tudott minket megállítani. Életem egyik legcsodálatosabb időszaka volt.

– Pedig akkor naponta robbantgattak Izraelben.

– Vigyázni kellett, de félni nem.

– Ezt hogy kell érteni?

– A tömegközlekedést kerülni kellett, meg ahol sok ember összejön, például a plázákat, de én imádtam a jeruzsálemi piacot. Nem bírtam kihagyni. Amikor megláttak az árusok, már kiabáltak, hogy Pisonet, Pisonet.

– Az mit jelent?

– Én voltam az. Az első időszakomban a tévé kommentátora rosszul tanulta meg a nevemet, és attól kezdve így hívtak. A frankfurti csalódás után öt gyönyörű évet töltöttem Izraelben.

– De nem a Honvédhoz tért haza, hanem az MTK-hoz. Miért?

– Hívtak vissza, csak akkor volt az, hogy visszasorolják a klubot az NB III.-ba, ment a hezitálás, a bizonytalanság. Egervári Sándor hívott az MTK-hoz, és én mentem. Egy évet töltöttem ott, és nem bántam meg. Utána Csábi Józsi elcsalt a Vecséshez, ahol aztán már edzősködtem is, így sima volt az átmenet egy másik szakmába.

– Megtalálta a számítását?

– Igen. Folyamatosan tanulok, hiszen változik a futball, a világ, az élet.

– Hét évet dolgozott az MLSZ-nél utánpótlásedzőként, a tavaszig. Az akkori utánpótlás-igazgató, Bernd Storck rúgta ki?

– Én kértem a felmentésemet. Persze nem ok nélkül, éreztem, hogy ez már más rendszer. Két hónapig dolgoztam Storckkal, de egyszer sem találkoztunk, nem jött oda hozzám, csak reagált az eredményeimre. Nem volt értelme ezt erőltetni. De természetesen szurkolok neki, hogy jussunk ki a franciaországi Eb-re. Van esélyünk.

– Nem maradt sokáig munka nélkül, és ismét a gyerekekkel foglalkozhat.

– Májusban kerestek meg a SZAC-tól, hogy szakmai igazgatóként építsem fel az új utánpótlásbázist, a Deák Bamba Labdarúgó Akadémiát. Amikor ide jöttem, harmincöt gyerek volt, most már százhuszonegy, és a szám tovább fog nőni. Komoly beruházással sok pálya épül majd itt.

– Az NB I.-be nem vágyik?

– Nem ez a végállomás, de most jól érzem itt magam. A cél persze az első osztály, az álmom meg a Honvéd. A vágyam sajnos nem valósult meg, a hátrányos helyzetű, roma gyerekek akadémiája. De van a családommal egy alapítványunk, amely keresi a tehetségeket. Az első persze most a SZAC. Szeretek a gyerekekkel lenni.

– Otthon mennyi van?

– Kettő. A lányom tízéves, és ritmikus gimnasztikázik, a fiam, Patrik a Honvéd U16-os csapatában játszik.

– És lesz újabb király a családban?

– Én ösztönösebben játszottam, de Patriknak sokkal több erénye van, mint nekem volt. Középpályás, hasonló stílusú futballista, mint Halmai Gabi volt.

Pályakép

Pisont István. 1970. május 16., Orosháza. Klubjai: Bp. Honvéd (1988–94, 117 mérk./77 gól), Charleroi (1994–95), Beitar Jeruzsálem (1995–98), Eintracht Frankfurt (1998–99, 17/0), Hapoel Tel Aviv (1999–2002, 88/11), MSZ Asdód (2002–03, 7/0), Bné Jehuda (2003, 16/1), MTK (2003–04). Magyar válogatott (1991–99, 31/1). Edzőség: Vecsés (2007–08), magyar válogatott utánpótlás (2008–15), Szentlőrinci AC 1908 utánpótlás-igazgató (2015–). Eredményei: magyar bajnok (1988–89, 1990–91, 1992–93), ezüstérmes (1993–94, bronzérmes (1991–92). Magyar kupa-győztes (1989), döntős (1990). Izraeli bajnok (1996–97, 1997–98, 1999–2000). Izraeli kupa-győztes (2000). UEFA-kupa-negyeddöntős (2001–02).