Sport
Ismét a Kiellel mérkőzik a Veszprém
Kézilabda
A másik párharcban a lengyel Kielce a francia PSG-vel küzd a döntőbe jutásért Kölnben. A magyar és a német csapat jól ismeri egymást, mert egy éve is megmérkőztek a BL-elődöntőben, akkor a Veszprém 31–27-es győzelmével bejutott a fináléba. A Kiel és a Veszprém a BL mostani kiírásában a csoportküzdelmek során is találkozott egymással: Nagyék a Veszprém Arénában 29–27-re győztek, míg Kielben egy góllal, 25–24-re a németek nyertek.
„Sok sérültje volt ebben a szezonban Kielnek, ám közülük többen felépültek – nyilatkozta a sorsolás után Xavi Sabaté, a Veszprém edzője. – Szerintem nincs favoritja a négyes döntőnek, mivel az összes csapat nagyon erős, így valamennyi mérkőzés kimondottan kemény lesz.”
Sulic Renato, a veszprémiek beállósa elárulta, már a sorsolás előtt is érezte, hogy a Kielt kapják. „Biztos, hogy kemény meccs lesz, de a másik két csapattal szemben is az lenne. A Final Fourban nem igazán számít már, hogy ki ellen játszol, hiszen minden résztvevő szinte ugyanolyan erős. A lényeg, hogy még két meccset megnyerj a Bajnokok Ligájában” – mondta Sulic.