Sport

Ibrahimovics nélkül is győzni tudott a PSG

Labdarúgás. Jól szerepelt Idegenben a Bayern München és a Chelsea

A Bajnokok Ligája legidősebb gólszerzője lett a 38 éves Francesco Totti, a PSG pedig hazai pályán verte a Barcelonát a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

totti
Jellegzetes gólöröm a nagy öregtől. Totti, az AS Roma harmincnyolc éves ikonja elnyűhetetlen (Fotó: Reuters/Phil Noble)

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzést láthattak Párizsban a nézők: a Paris Saint-Germain meglepetésre 3-2- re legyőzte a Barcelonát. Mindkét csapat remek támadásokat vezetett, a franciák irányítottak inkább, és az első félidőben David Luiz és Veratti góljára csak Messi tudott válaszolni. Fordulás után is a sérült Zlatan Ibrahimovic nélkül felálló PSG kezdett jobban, és Matuidi a csapat harmadik gólját is megszerezte, amire Neymar pompás góllal válaszolt. A hajrában hasztalan rohamozott a Barca, a PSG kihúzta a végéig, és megnyerte a nap rangadóját. A Barcában csereként lehetőséget kapó Xavi 143. BL-mérkőzésén jutott szóhoz, s egyedüli csúcstartójává vált a legrangosabb európai kupasorozatnak. Luis Enrique, a Barcelona edzője saját felelősségét sem hallgatta el, amikor azt mondta: „Nem voltunk elég hatékonyak, azon leszünk, hogy több ilyen meccsünk ne legyen.”

Laurent Blanc, a franciák edzője persze elégedett volt. „Korábban talán túlságosan is Ibrahimovictól függött a teljesítményünk, s a csapat szempontjából nagyon jó hír, hogy nélküle is így tudtunk játszani” – mondta.
Az E csoportban a Manchester City a Romát fogadta, és a manchesteriek Sergio Agüero büntetőjével a 4. percben már vezetést szereztek, de a Roma még az első játékrészben egyenlített.
A 23. percben az örökifjú Francesco Totti talált a hazai kapuba, ezzel a Roma 38 éves és 8 hónapos csapatkapitánya az európai kupasorozat legidősebb gólszerzője lett.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló: E csoport: Manchester City – Roma  1-1,  CSZKA Moszkva–Bayern München 0-1 , Az állás: 1. Bayern München 6 pont, 2. Roma 4, 3. Manchester City 1, 4. CSZKA Moszkva 0, F csoport: Paris Saint-Germain-Barcelona  3-2, APOEL-Ajax 1-1, Az állás: 1. Paris Saint-Germain 4 pont, 2. FC Barcelona 3, 3. Ajax 2, 4. APOEL 1, G csoport: Sporting-Chelsea  0-1, Schalke 04–Maribor  1-1, Az állás: 1. Chelsea 4 pont, 2. Schalke 04 2 (2-2) és Maribor 2 (2-2), 4. Sporting  1, H csoport: Sahtar Donyeck-Porto 2-2, BATE Boriszov-Athletic Bilbao 2-1, Az állás: 1. Porto 4 pont, 2. BATE Boriszov 3, 3. Sahtar Donyeck 2, 4. Athletic Bilbao 1.