Sport

Hosszú Katinka kilókban méri érmeit

Úszás. Nincs megállás, a háromszoros világkupagyőztes úszó minden számban rajthoz áll a bajnokságon Százhalombattán

A háromszoros világkupagyőztes Hosszú Katinka olyan elegánsan érkezett a sajtótájékoztatóra, mint egy angol diplomata felesége. Kisminkelve, mosolyogva nyilatkozott, nem látszott rajta idény végi fáradság.

hosszu
Súlyos dicsőség: a világkupán nyert 69 éremnek tíz kiló a súlya (Fotó: Horváth Péter Gyula)

– Még nem láttam kirúzsozva.
– A versenyeken, az edzéseken nem lenne éppen ideális. De alkalomadtán használok rúzst. De miért érdekes ez?

– Jó, inkább ússzunk. Harmadszor nyerte meg a világkupát. Melyik volt a legnehezebb?
– El sem akarom hinni, hogy az elmúlt években mennyit erősödtem. Míg az első világkupás idényben két nap alatt nyolc számban indultam, most már tizenhárom-tizennégy számot is vállalhatok. Nagy a kihívás, de nagyon élvezem, hiszen nincs időm rágódni egy vereségen, következik az újabb verseny.

– Milyen értéke van a rövidpályás világkupának az úszósportban?
– Egyre jelentősebb. A mezőny erősödött, és szerencsére én is gyorsultam. Mivel az olimpiát ötvenméteres medencében rendezik, ezért a nagypályás világversenyek rangosabbak. A rövid pályások viszont megtörik a felkészülés monotonságát.

– Mikor szokott pihenni?
– Két verseny között, amikor utazom, máskor nincs rá időm. Kedden jöttem haza Szingapúrból, de este már edzettem. A hét végén pedig indulok a rövidpályás országos bajnokságon, s a tervem szerint mind a tizenhét női számban rajthoz állok.

– Ezt komolyan mondja?
– Hát, persze. Egy jó erős edzés lesz. Gondoltam, hogy versenyen kívül indulok, mert nem szeretném elvenni a fiatalabbaktól az éremszerzési lehetőséget. Persze még én is javulhatok, mert a nagypályás bajnokságon, ahol tizenhét számban tizenhat érmet nyertem, 1500-on csak negyedik lettem.

– Sokan féltik, hogy az erőltetett menetben kiég a riói olimpiáig.
– Edzőmmel és férjemmel, Shane Tusuppal négyéves felkészülési tervet dolgoztunk ki, amelynek a célja a sikeres olimpiai szereplés. Korai ugyan még a riói olimpiáról beszélni, de azért azt elárulhatom, hogy már kívülről tudom az úszás programját. Nehéz lesz választani, mert a vegyes mellett 100 háton és 200 gyorson is sokat fejlődtem, de ideális programot fogunk összeállítani, amelyben nem a mennyiség, hanem a minőség lesz a fontos.

– Ön az első úszó, aki a pénzdíjakból elérte az egymillió dolláros határt.
– Ez csak az úszásban rekord, hiszen egy teniszező egy tornán többet kereshet, mint mi több világkupa-sorozaton. Büszke lehetek a keresett összegre, mert minden egyes dollárért keményen megdolgoztam. A példám pedig üzenet a fiataloknak, hogy a kemény munka a medencében is kifizetődő.

– Nem zavarja, hogy a millióival foglalkoznak?
 – Az emberek szeretnek a pénzről beszélni. Nem gondoltam volna, hogy majd az úszásból is meg tudok élni. Az az olimpiai negyedik helyezés után arra is gondoltam, hogy civil megélhetési lehetőséget kell keresnem. Aztán Shane rábeszélt a folyatásra. Most tehát úgy készülök az olimpiára, hogy közben anyagilag a jövőmet is megalapozhatom.